Élet-Stílus

Ronaldinho kegyeiért harcolnak

Három brazil és egy olasz klub is szeretné megszerezni Ronaldinhót az olasz bajnokságban éllovas AC Milantól.

Az El Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap szerint a brazil Palmeiras és a Flamengo nagy örömmel látná soraiban a 30 éves játékost. Roberto de Assis, Ronaldinho testvére, egyben ügynöke szerint a Sao Pauló-i Palmeiras ajánlata nagyon „kecsegtetőnek” tűnik.

Brazíliából a Gremio szintén bejelentkezett a 2005-ben aranylabdás témadóért, aki 1998-ban ennél a csapatnál kezdte meg profi pályafutását. A legfrissebb ajánlatot pedig az olasz Bologna tette meg pénteken, de a Milan egyelőre egyik felkérésre sem válaszolt.

Az El Mundo Deportivo tudja, hogy Adriano Galliani, a milánói klub alelnöke a közeljövőben Brazíliába utazik – pihenni.

A 2002-ben világbajnok, aranylabdás futballista megállapodása jövő júniusig szól a milánói együttessel. Ronaldinho távozását szakértők nem zárják ki, annak ellenére, hogy Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa nyáron még azt mondta a brazilról, hogy nem eladó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik