Élet-Stílus

Újjászületik az egykori MTV-székház

A Tőzsdepalota, vagyis az MTV egykori Szabadság téri székháza 2014-re modern külsőt kap.

A műemlékvédelmi hatóság már engedélyt adott a tulajdonos, Tippin Corporation-nek, hogy felújítsa az épületet. A felújítási munkálatokat az egykori Tőzsdepalotán jövőre kezdik meg és várhatóan 2014-re fejezik majd be. Az átépítés pontos tervei egyelőre még kidolgozás alatt állnak, de a tulajdonosok már most előrebocsátották, hogy az épület megőrzi eredeti pompáját azzal együtt is, hogy modern külsőt kap.

A Világgazdaságnak Micheal Tippin elmondta, hogy az épület fő funkciója az irodaház lesz, vagyis a rendelkezésre álló terület nagy részét, vagyis 27 ezer négyzetmétert erre a célra használják majd fel. A fennmaradó 8 ezer négyzetméteren bárokat, kávézókat és éttermeket szeretnének kialakítani, ahova az iroda dolgozói beugorhatnak.

Az imponzás épületet egyébként eredetileg Tőzsdepalotának tervezték, 1897-1907 készült a bank és kormányzati negyedben. A tervezés jogát jeligés pályázaton Alpár Ignác nyerte el, az épület pedig 1957-től öt évtizeden keresztül adott otthont a Magyar Televíziónak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újjászületik az egykori Tőzsdepalota (hvg.hu)
Az egykori MTV-székház rövid története (mtvzrt.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik