Amíg Magyarországon forráshiánnyal küszködik a filmszakma, és az állami milliárdok megszűnése – minimum: elbizonytalanodása –, illetve a profitorientált szektor gyenge szerepvállalása (kevés a pénz, érthető: kicsi a piac) miatt tanácstalanság érezhető a hogyan tovább kapcsán, addig Romániában a filmek felvirágzása tapasztalható. Ez nem csupán a csökkenő forrásoknak köszönhető, szomszédunkban kedv, kurázsi – és tehetség van, hogy jó filmek szülessenek. Az ottani új filmes nemzedék szakmailag alaposan felkészülve, minőségi forgatókönyvekből és jó színészekkel dolgozik. S amit mi nem merünk/mertünk vagy akartunk megtenni, ők igen, bőven merítenek a közelmúltjukból és a mából, feldolgozzák azokat az esztendőket és traumákat, amiket Magyarországon még mindig inkább elkerülnek, mintsem hogy ábrázolásukkal, elemzésükkel elősegítsék a megértésüket. Jó, hogy megszületett Török Ferenc: Moszkva tér és Szabó Simon: Papírrepülők című „hangulatfilmje”, jó, hogy vannak ügynök- és ötvenhatos moziink – s nagyon bízunk Bergendy Péter készülő 56 után játszódó kamaradrámájában, A vizsgában is –, ám hiányzik a jelen és az éppen, hogy tegnap iránti fogékonyság és feldolgozási igény.
Ilyen szempontból is hiánypótló munka Gorácz Anikó: Forradalmárok – Az új évezred román filmművészete című könyve. A kötet a Mozinet Magazin Lap- és Könyvkiadó Nonprofit Kft. kiadásában jelent meg, egy olyan, minden érdeklődést kielégítő sorozat negyedik tagjaként, amiben korábban a Zsánerben, a Grindhouse – A filmtörténet tiltott korszaka és (nyitódarabként) Varró Attila: Kult-comics című írása látott napvilágot.
A szerző egyértelművé teszi, hogy a 2000-es évek elején színre lépő filmkészítő generáció szinte a semmiből teremtette újjá a román filmművészetet. Az ekkor induló rendezők a diktatúrában szocializálódtak, s tízen-huszonéves fiatalok voltak, amikor a forradalom véget vetett az elnyomásnak. Élményük és tapasztalatuk jócskán van a kommunizmusról, de művészileg nem korrumpálódtak a Ceauşescu-rendszerben, ezért bátran és szabadon fogalmazzák meg kritikus mondanivalójukat.
A rangos nemzetközi filmfesztiválokon ünnepelt, a román filmtörténetbe művészi forradalmat hozó rendezők – Cristi Puiu (Zseton és beton, Cigaretta és kávé, Lazarescu úr halála), Cristian Mungiu (4 hónap, 3 hét, 2 nap, Mesék az aranykorból), Corneliu Porumboiu (Forradalmárok 89, Rendészet, nyelvészet), Radu Muntean (Jelszó: A papír kékre vált), Christian Nemescu (California Dreamin’) és mások – nemcsak témaválasztásukban szakítottak a korábbi román film hagyományával, hanem formailag is. A társadalmi és morális érzékenység radikális formanyelvvel társult, így jöttek létre azok az emblematikus művek (az említettek mellett a Radu Jude rendezte A legboldogabb lány a világon), amelyek az elmúlt évtizedben a világ filmművészetének térképére helyezték Romániát (és a 4 hónap, 3 hét, 2 nap révén 2007-ben eljutottak a Cannes-i Arany Pálmáig is).
Gorácz könyve az első magyar nyelvű átfogó tanulmány a témában, amely nem csak a fenti rendezők és filmek, hanem a teljes jelenség elemző bemutatására törekszik. Érdemes átigazítani (filmes nyelven: átsvenkelni) Romániára. Olvashatunk az egyes filmekről, az alkotókról, azokról a folyamatokról és körülményekről, amik révén a jelen román filmgyártása az élvonalba került. Irigykedhetünk, de a recept végül is egyszerű: jó filmeket kell csinálni.
