Élet-Stílus

A Schalkének nyolc – videó

A Schalke és a Hoffenheim bejutott a legjobb nyolc közé a Német Kupában.

A Schalke a mostani szezonra igazi kupaspecialistává vált, a bajnokságban a vártnál gyengébben szerepel, a Bajnokok Ligájában és a Német Kupában ugyanakkor még versenyben van, utóbbi sorozatban a kedden bejutott a legjobb nyolc közé, miután idegenben két vállra fektette a másodosztályban listavezető Augsburg együttesét.

A továbbjutást érő találatot Jefferson Farfán szerezte a 84. percben – hét méterről a kapu jobb oldalába vágta a labdát -, de dicséret illeti Raúlt is, amiért három hazai védő gyűrűjében „kihámozta” a lövőhelyzetet a perui csapattársának.

Augsburg-Schalke 0-1

A nap másik meccsén is bejött a papírforma: a Hoffenheim két góllal legyőzte a bajnokságban sereghajtó Mönchengladbach csapatát, ezzel a Schalkéhez hasonlóan bejutott a negyeddöntőbe. A 35. percben Gylfi Sigurdsson szabadrúgásból szerezte meg a vezetést a Hoffenheimnek, majd a szünet után az a Demba Ba állította be a 2-0-ás végeredményt, aki valamennyi idei kupatalálkozóján betalált az ellenfelek kapujába.



Német Kupa, nyolcadöntő:

Augsburg (II. osztályú)-Schalke 0-1
Hoffenheim-Mönchengladbach 2-0



Szerda:

1. FC Köln-Duisburg (II.)
Wolfsburg-Cottbus (II.)
Aachen (II.)-Frankfurt
Stuttgart-Bayern München

Kickers Offenbach (III.)-Nürnberg – elhalasztva
Koblenz (III.)-Kaiserslautern – elhalasztva

Ajánlott videó

Olvasói sztorik