Élet-Stílus

Sopronban nyertek Rátgéberék

Az MKB-Euroleasing Sopron nagy csatában kikapott szerdán a Rátgéber László vezette, százszázalékos török Fenerbahcétól a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

A bemelegítés során kiderült, hogy a világ jelenlegi legjobb kosarasának tartott, olimpiai és világbajnok, WNBA- és Euroliga-győztes Diana Taurasi nem lép pályára Sopronban. Az isztambuliak amerikai szupersztárja – aki 24,6 pontos átlaggal vezeti a mesterlövészek listáját a kontinentális vetélkedésben – a szállodában maradt, mivel gyengélkedik, így Rátgéber László nem tudta hadra fogni.

A tavaly négyes döntőbe jutott soproniak, akik 4/3-as győzelmi mérlegükkel harmadikok a B csoportban, a teljes mezőny egyedüli veretlen együttesével szálltak szembe, melyet egy maroknyi – ám annál hangosabb – török szurkoló is buzdított az MKB Arénában. Ők a kezdés előtt egy magyar nyelvű transzparenst emeltek a magasba, “A távolság nem választja szét azokat, akiket a szeretet tart össze” felirattal.

A török alakulat kezdett jobban, főként centerei – Yilmaz és a Sopronban is megfordult Matovic – révén, a házigazdáknál a világbajnok McCoughtry vitte a prímet, aki 20 perc alatt 19 pontot szórt. A hat ponttal elvesztett nyitónegyedet követően a magyarok előbb felzárkóztak, majd a 16. perctől egy 11-0-s rohammal faképnél hagyták ellenfelüket, és a nagyszünetben 42-34-re vezettek.

Sopronban nyertek Rátgéberék 1

Térfélcsere után az isztambuli gárda a világbajnok ausztrál Taylor révén csökkentette hátrányát, McCoughtry technikai hibát kapott egy sportszerűtlen mozdulatért, a lendületbe jött Fener pedig a harmadik szakasz végére megfordította az állást (64-68).

Az utolsó felvonásban Taylor és McCoughtry dobópárbajt vívott, ám a vendégek már nem engedték ki kezükből a meccset: három perccel a vége előtt 87-77-re megléptek, s végül magabiztosan őrizték meg veretlenségüket. A Rátgéber-csapat magyar légiósa, Vajda Anna 5 pontig jutott. A 4/4-es mutatónál tartó soproniak január 12-én a szintén bombaerős orosz Jekatyerinburgot fogadják.

Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője:
“Nagy különbségek vannak a két csapat lehetőségei között, a Fenerbahce rendkívül komoly játékerőt képvisel, és szerintem nem csak a Final Fourba jut be, hanem annak legjobbja is lehet. A mai meccs ezzel együtt nem a pénzről szólt, büszkék vagyunk, hogy így játszottunk a világ egyik legjobb klubja ellen. A második félidőben nem tudtuk megállítani a törököket, ez a mérkőzés a védekezésben dőlt el.”

Rátgéber László, a Fenerbahce vezetőedzője:
“Láttam a Sopron minden meccsét, Székely Norbert kollégám szép csapatot vezet. Nehéz itt nyerni, és kívánom, hogy a 2009-es Final Four után ismét ők legyenek a meglepetéscsapat. A Sopron továbbra is nagyobb Euroliga-csapat, mint mi, a Fener sosem játszott Final Fourt. Jól éreztem itt magam, ezt nem cinizmusból mondom, ez a csarnok része az életemnek. Taurasi a szállodában maradt, ennél többet nem áll módomban mondani.”

Női kosárlabda Euroliga, 8. forduló, B csoport:
Euroleasing Sopron – Fenerbahce (török) 81-92
(15-21, 27-13, 22-34, 17-24)
Legjobb dobók: McCoughtry 39, Honti 17, Holt 11, illetve Taylor 37, Yilmaz 22, Tuncluer 14

Ajánlott videó

Olvasói sztorik