Élet-Stílus

Áprilisban újra Filmszemle

A hagyományos februári időpont helyett április végén rendezik meg a 2011-es Magyar Filmszemlét - mondta Kőrösi Zoltán, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) kuratóriumának elnöke kedden.

A Filmszemle megrendezéséért felelős MMKA keddi közleménye szerint a közalapítvány kuratóriuma december 1-jei ülésén “örömmel nyugtázta, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak (NEFMI) szándékában áll a szemle támogatása. A kuratórium a kedvező minisztériumi döntés ismeretében megerősítette a Filmszemle megrendezésére vonatkozó szándékát, de a szervezési és finanszírozási kérdések megvitatását követően úgy döntött, hogy megtartására olyan időpontban kerülhet sor, amikor mind az MMKA 2011. évi költségvetése, mind a Filmszemlén megjelenő filmek finanszírozási helyzete rendezetté válik”.

Kőrösi Zoltán az MTI-nek elárulta, hogy a közalapítvány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretéből pályázott a 42. Magyar Filmszemle megrendezésére, sikerrel.
“Így megvan az alapja annak, hogy április végén, május elején egy jó Filmszemlét rendezhessünk, de ehhez még nagyon sok munkát kell elvégezni, többek közt egyéb forrásokat is fel kell kutatni, és együttműködő partnereket, szponzorokat találni” – fűzte hozzá.

Az időponttal kapcsolatban az MMKA elnöke arra emlékeztetett, hogy azt a magyar filmesek külföldi fesztiválszereplései miatt a nemzetközi szemlékhez kellett igazítani, de a szombathelyi Mediawawe és a cannes-i filmfesztivál között van egy “erős hét”, ami jó lehetőségnek tűnik. Megjegyezte: a körülmények miatt természetesen nem volt már mód az előzsűrizésre, ezért sem lehet már megtartani a szemlét a szokásos időpontban.
“Nagyon sajnálom, hogy a körülmények alakulása miatt a hagyományos időpontban nem tudjuk megtartani a szemlét, annál is inkább, mert igen impozáns mezőny jelentkezett rá” – jegyezte meg Kőrösi Zoltán.

Mint elmondta, a 2011-es Filmszemle versenyszekciójába 17, a bemutató szekcióba 13 nagyjátékfilm jelentkezett, 100 felett van a dokumentumfilmek száma, továbbá szép számú animációt és kísérleti filmeket is neveztek az alkotók” – sorolta az MMKA kuratóriumi elnöke az MTI-nek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik