Élet-Stílus

Távozik a Ferrari tesztpilótája

Távozik a Ferraritól Luca Badoer, a maranellói csapat 39 éves tesztpilótája.

Luca Badoer a kilencvenes évek vége óta volt a Ferrari tesztpilótája, és – ahogy azt az egyik olasz lap kiszámolta – több mint 130 ezer tesztkilométerrel segítette a csapatot.

Ugyanakkor csődöt mondott, amikor megkapta a lehetőséget a bizonyításra. Badoer a sérült Felipe Massa helyére ugorhatott be tavaly, de teljesen versenyképtelennek bizonyult, több másodpercet kapott a mezőnytől. A Ferrari emiatt Giancarlo Fisichellát szerződtette a helyére. A szakításban a tavalyi események is szerepet játszhatnak.

Badoer utolsó köreit a Ferrari valenciai parádéján tette meg. Arról nincs hír, hogy hol folytatja pályafutását. A Ferrari korábban bejelentette, hogy a 21 éves Jules Bianchit szerződtette tesztpilótának, illetve szerződésben áll Fisichellával és Marc Genével is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik