Élet-Stílus

Katasztrofális a helyzet a Fradinál

Egy év múlva nulla forintja lesz az FTC-nek - jelentette ki Kubatov Gábor, a zöld-fehér egyesület elnökségi tagja.

A Fidesz országos pártigazgatója, a klub elnökségi tagja elmondta, a labdarúgócsapat eladásából két és fél évvel ezelőtt körülbelül 600 millió forintot kapott a klub, ebből most 179 millió van még, s ezt figyelembe véve egy év múlva nulla forint lesz a kasszában.

„Rend kell, a rend után teljesítmény és a teljesítmény után megérkezik a pénz is. A Ferencvárosnál pont a legelső hiányzik, hogy rend legyen, hogy átláthatóság legyen” – fogalmazott Kubatov Gábor a DigiSport Reggeli Start című műsorában. Hozzátette: most kezdte áttekinteni a szakosztályok gazdálkodását, és szerinte katasztrofális a helyzet…

„A Fradinak nincs szponzora, meg kell találni azt a befektetőt, befektetési formát, ami hosszú távon garantálja a működést. Rentábilis klubot jelen helyzetben nemzetközi szereplés nélkül nem lehet fenntartani. Ehhez évi egymilliárd forintos befektetésre lenne szükség, melynek a nemzetközi példák alapján körülbelül három év múlva lenne eredménye” – így Kubatov, aki szerint fél év kell ahhoz, hogy a klub gazdálkodása átláthatóvá váljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik