Élet-Stílus

Hatalmas pofont kapott a MU – videó

A Manchester United nagy verést kapott a Ligakupa negyeddöntőjében az angol bajnokságban sereghajtó West Ham vendégeként. Az Arsenal továbbjutott.

A Premier League-ben utolsó West Ham United meglepő, ugyanakkor teljesen megérdemelt, 4-0-ás győzelmet aratott a nem a legerősebb összeállításában játszó Manchester United felett, ezzel két legyet ütött egycsapásra: egyrészt bejutott a Ligakupa elődöntőjébe, másfelől véget vetett a „vörös ördögök” veretlenségének.

A Ligakupában címvédő Manhester United kapufájára három góllal válaszolt a West Ham, mindhármat Spector szerezte, más kérdés, hogy az elsőt les miatt nem adta meg a bíró.

A korábban a manchesteri sztárcsapatban is megfordult amerikai előbb fejjel vette be Kuszczak kapuját, majd negyedórával később közelről lőtt a jobb alsó sarokba, miközben az akciónál, fontos pillanatban elcsúszott védő, Fábio éppen kászálódott fel a földről.

West Ham-Manchester United 4-0

Az első angliai góljait jegyző Spector dupláját megirigyelte Carlton Cole, aki úgyszintén két góllal „jelentkezett”. Mind a kétszer baloldali beadás után talált be, előbb fejjel, majd lábbal – a második góljánál alaposan megforgatta Evanst, mielőtt a bal alsóba gurított.

A MU botlásával az európai élcsapatok közül már csak az FC Porto veretlen, miután a hétfőig hibátlan Real Madrid méretes zakót kapott a Barcelonától a klasszikus rangadón.

A Premier League-ben jelenleg listavezető Ferguson-legénységgel ellentétben az Arsenal bejutott a Ligakupa elődöntőjébe azzal, hogy az öngólt vétő Alcaráz és a közelről, becsúszva eredményes Bendtner révén 2-0-ra verte a vendég Wigan Athleticet.

A Ligakupa szabályai szerint az elődöntőben már oda-visszavágós párharcokat rendeznek, ugyanakkor azokat még megelőzi Birmingham City-Aston Villa, illetve az Ipswich Town-West Bromwich Albion negyeddöntő szerdán – valamint a sorsolás.



Angol Ligakupa, negyeddöntő:


West Ham United-Manchester United 4-0 (2-0)


Gól: Spector (22., 37.), C. Cole (56., 66.)



Arsenal-Wigan Athletic 2-0 (1-0)


Gól: Alcaráz (42., öngól), Bendtner (67.)



A győztesek továbbjutottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik