Élet-Stílus

Eltiltották Mourinhót

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága sportszerűtlen viselkedés miatt két mérkőzésre eltiltotta José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét. Az egyik eltiltást három évre felfüggesztette a testület.

Az UEFA ezen felül 40 ezer euró büntetést is kiszabott a portugál trénerre az egy hete lejátszott, Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen tanúsított magatartása miatt.

A fegyelmi bizottság négy játékosra – Xabi Alonsóra, Sergio Ramosra, Iker Casillasra és Jerzy Dudekre – pénzbüntetést szabott ki. Előbbi kettő 20-20 ezer, míg az utóbbi kettő 10 és 5 ezer eurós bírságot kapott.

A fegyelmi testület szerint Xabi Alonso és Ramos szándékosan állíttatta ki magát. Előbbi a 87., utóbbi pedig a 90. percben kapta meg a kiállítást érő második sárga lapját – egyformán időhúzás miatt.

Így mindketten automatikusan kihagyják az utolsó meccset, amely azonban a már csoportelső Real Madrid számára tét nélküli. A két futballista a tavaszi, nyolcaddöntős folytatásban ismét bevethető lesz.

Több feltűnő momentum is megelőzte a kiállításokat. Mourinho néhány perccel Xabi Alonso piros lapja előtt a pálya mellett beszélt a játékossal. Ezután a kispadon Dudek tartalékkapusnak súgott valamit, aki aztán szólt a pályán álló hálóőrnek, Casillasnak, ő pedig kisvártatva Ramosnak mondott valamit a pályán. A kiállítások után egyikük sem reklamált, sőt, Ramos még kezet is fogott Craig Thomson játékvezetővel.

Az amszterdami meccset a Real nyerte 4-0-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik