Élet-Stílus

Pontokat vesztett a Juve és a Milan

Az éllovas Milan és a negyedik helyről a harmadikra előlépő Juventus is értékes pontokat veszített a Serie A 14. fordulójának előrehozott mérkőzésein.

Torinóban a régi nagy riválisok, azaz a Juventus és a Fiorentina randevúztak, s a hazaiak számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a találkozó. D’Agostino szabadrúgása után Vargas fordított vissza, Motta pedig a saját kapujába fejelt.

A Juventus tíz perc elteltével eszmélt, ám Bonucci majd Kraszics helyzete is kimaradt, míg a játékrész derekán a „vétkes” Motta ívelt be remekül, Marchisio azonban mellbelőtte Borucot. A 27. percben Felipe Melo megpattanó lövése után Del Piero lőtt fölé úgy, hogy már csak Boruc állt vele szemben. Szünet előtt Marchisio is bemutatta, hat méterről hogyan is lehet helyzetet kihagyni: a hazaiak futószalagon alakították ki helyzeteiket, a befejezés viszont nem sikerült.

Juventus-Fiorentina – összefoglaló:


A második félidő elején a firenzei Santana eldönthette volna – nem sikerült – s végül az egyenlítésért minden erejét megmozgató hazai gárda betalált. Egy szabadrúgás után Pepe törte meg a jeget – míg a másik oldalon a szintén padról érkező Felipe úgy vágta fel Kraszicsot, hogy mehetett is az öltözőbe. Az utolsó perceket nagyon meghajtotta a tíz ember ellen küzdő Del Neri-legénység, ám a győzelmet már nem sikerült kiharcolni.

A Sampdoria krumpliföldre emlékeztető gyepén a Milan egy küzdelmes, ám a torinóitól eltérően rendkívül sportszerű – Mazzoleni egy sárgalapos figyelmeztetést sem osztott ki – találkozón vesztett két pontot. A lombardok középpályás motorja, Gennaro Gattuso már hét közben figyelmeztetett, hogy az éllovas státusz többre kötelez: listavezetőként a Milan számolhat azzal, hogy ellene, akárcsak a címvédő ellen, mindenki felszívja majd magát. A próféta beszélt belőle, bár a Samp az első félidőben igencsak alárendelt szerepet játszott.

Sampdoria-Milan – összefoglaló:


A vendégek már az első percektől veszélyesebben futballoztak: elsősorban Robinho volt elemében, a kis brazil kétszer is védésre késztette Curscit. Szünet előtt ismét Ibrahimovic és Robinho játszott össze. A dél-amerikaitól kapott passz után a svéd Zieglert és Gastaldellót is „megetette” passzával: visszajátszott Robinho elé, aki elegáns mozdulattal a kapuba emelt.

Szünet után is a Milan játéka érvényesült, ám ekkor már a genovaiak is oda-odaértek a kapu elé. Egy szögletből a hazaiak összehozták az egyenlítő találatot – Gastaldello Nestát míg Pazzini Abbiatit előzte meg: a védő fejese után a támadó helyezett a hálóba. Mi több, az ekkortól már Komannal a soraiban rohamozó Samp akár a vezetést is átvehette volna, ám Abbiati nagy bravúrral kiütötte Pozzi fejesét.

A hajrában Ambrosini és Seedorf valamint Robinho helyzete ellenére maradt az 1-1. A Milan növelte előnyét, az üldözők válasza viszont csak vasárnap következik.

Serie A, 14. forduló
Juventus-Fiorentina 1-1 (0-1)
Olimpico, 35 ezer néző. Vezette: Valeri
Gól: Pepe (82.), illetve Motta (öngól, 4.)
Kiállítva: Felipe (89., Fiorentina)
Juventus: Storari – Motta (Lanzafame, 82.), Bonucci, Chiellini, Grosso – Kraszics, Felipe Melo, Aquilani (Pepe, 58.), Marchisio – Del Piero (Iaquinta, 58.), Quagliarella.
Fiorentina: Boruc – Comotto, Camporese (Felipe, 70.), Gamberini, Pasqual – D’Agostino, Donadel – Santana, Ljajics (Marchionni, 65.), Vargas – Gilardino (Babacar, 56.).

Sampdoria-Milan 1-1 (0-1)
Luigi Ferraris, 30 ezer néző. Vezette: Mazzoleni
Gól: Pazzini (59.), illetve Robinho (43.)
Sampdoria: Curci – Volta, Lucchini, Gastaldello, Ziegler – Mannini (Accardi, 86.), Palombo, Tissone, Guberti (Koman, 65.) – Pazzini, Marilungo (Pozzi, 67.).
Milan: Abbiati – Abate, Nesta, Thiago Silva, Bonera – Gattuso, Ambrosini, Boateng (Flamini, 90.) – Seedorf (Ronaldinho, 90.) – Ibrahimovic, Robinho.

Az élcsoport:
1. Milan 30 (23-12), 2. Lazio 26 (16-10, 13 mérkőzés), 3. Juventus 24 (26-14), 4. Napoli 24 (22-14, 13), 5. Roma 22 (17-15, 13), 6. Inter 20 (14-9, 13), 7. Palermo 20 (22-18, 13), 8. Sampdoria 20 (15-12), …13. Fiorentina 16 (14-15)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik