Élet-Stílus

Kitolták a pénzt a Magyar Mozgókép Közalapítványból

Nemcsak felelőtlenül osztogatta a pénzt a filmfinanszírozásért felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) előző vezetése, de a pénzosztók maguk is vitték a pénzt – erről beszélt Kőrösi Zoltán, az alapítvány elnöke egy júniusi szakmai megbeszélésen. Az ott készült hangfelvétel az Index birtokába került.

Sokkal rosszabb helyzetbe juttatta magát az MMKA, mint arról a nyilvánosságot korábban tájékoztatták: az utóbbi évek alatt felhalmozott 7,3 milliárd forintos adósságon felül további milliárd vagy milliárdok tűntek el a magyar film finanszírozására nyújtott állami támogatásból. Legalábbis erről beszélt [1] Kőrösi Zoltán, a közalapítvány márciusban kinevezett új elnöke egy júniusi filmes megbeszélésen – írja az Index.

A hangfelvétel tanúsága szerint Kőrösi büntetőjogi következményeket is emlegetett. “Az alapítvány törvénytelenül működött, ezt ki lehet mondani hangosan itt, a sajtóban nem” – mondta a főleg fiatal filmesekből álló hallgatóságnak (közel negyvenen voltak) Körösi.

Az új vezetés nyáron ugyan átvilágította a közalapítványt, de nem hozta nyilvánosságra a vizsgálat eredményeit, csupán egy rövid összefoglalót adott közre.

A teljes hangfelvétel itt hallható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik