Élet-Stílus

Versenyben maradt a Juventus

A torinóiak Genovában Rudolf Gergely csapatát verték 2-0-ra. Komanék nyertek, Vass Ádámék vereséget szenvedtek a 13. fordulóban. Videó.

A genovai Luigi Ferraris stadionban a Juventus életben tartotta bajnoki esélyeit: azok után, hogy a Milan mintha nem akarna hibázni – a lombardok 1-0-ra verték a Fiorentinát – a Juve is igyekszik tartani a lépést, Luigi Del Neri legényei a Genoa együttesét múlták felül 2-0-ra.

A vendégek remekül „elkapták” az első félórát: a 17. percben Marchisio lövése Dainellin megpattant, Eduardo pedig beljebb tessékelte. Öt perccel később Kraszics forgatta meg Criscitót, majd kilőtte a hosszú sarkot.

Ezt követően a torinóiak visszaálltak, a Genoa pedig felvonult a tizenhatos előtt, s szépíthetett volna, ha a második gólnál vétő Criscito labdájánál a kapufa nem torinói érzelmű. Szünetben Davide Ballardini mester változtatott csapatán (Ranocchia és Mesto helyett Hardzsa és Destro érkezett), ám ennek ellenére a vendégek álltak közelebb az újabb találathoz – Aquilani lövése alig tévesztette el a célt.

A kitámadó hazaiak kontójára a Juventus több remek kontrát is vezetett, ám Iaquinta hiába vezette rá a labdát Eduardóra, nem sikerült legyőznie a portugál kapust. A végén Rudolf is beszállt, de érdemben nem tudott segíteni együttesén.

Genoa-Juventus – összefoglaló:


Veronában folytatódott a címvédő Inter vesszőfutása. A milánóiak már kétgólos hátrányban is futballoztak, amikor Eto’o szépített. Mindez azt jelenti, hogy a fekete-kékek kilencpontos hátrányba kerültek a Milannal szemben, egyben Rafael Benitez helyzete is egyre nehezebb – a közelmúltban ultimátumot kapó edző már aligha szerez a következő egy bajnokin hat pontot. A Milan dolgát könnyíti, hogy a Lazio csak döntetlenre volt jó Parmában, a Napoli viszont akár a dobogóra is felléphet – ehhez mindössze a San Paolóban kéne legyőzni a Bolognát.

A Lecce otthonában a Sampdoria remekül kezdett, Pazzini duplájával 2-0-ra vezetett a szünetben, ráadásul a szabálytalan Chevanton kiállítása miatt a második félidőt emberelőnyben kezdhette. Az 56. percben Koman Vladimirt lecserélte szakvezetője – a 83. percben viszont már 2-2 állt a tabellán, a tíz emberrel focizó Lecce ugyanis Di Michele és Diamoutene góljaival egyenlített. A hajrára maradt a slusszpoén: Pazzini újfent betalált.

A másik magyar vonatkozású csapat, a Brescia egyre mélyebbre süllyed. A lombardok otthonukban kaptak ki az új edző, Roberto Donadoni vezette Cagliaritól. Vass Ádámot a 71. percben lecserélte szakvezetője, Giuseppe Iachini Feczesin Róbertet a kispadra sem nevezte

Serie A, 13. forduló:
Genoa-Juventus 0-2 (0-2)
Luigi Ferraris, 28 ezer néző. Vezette: Morganti
Gól: Eduardo (öngól, 18.), Kraszics (23.)
Genoa: Eduardo – Rafinha, Dainelli, Ranocchia (Hardzsa, 46.), Kaladze – Rossi, Milanetto, Criscito – Veloso (Rudolf, 79.) – Mesto (Destro, 46.), Toni.
Juventus: Storari – Motta (Sörensen, 54.), Bonucci, Chiellini, Grosso – Kraszics (Sissoko, 61.), Aquilani (Salihamidzic, 80.) Melo, Marchisio – Quagliarella, Iaquinta.

Brescia-Cagliari 1-2 (1-0)
Gól: Caracciolo (20., 11-esből), Matri (63.), Conti (66.)

Catania-Bari 1-0 (0-0)
Gól: Terlizzi (84.)
Kiállítva: López (79., Catania)

Cesena-Palermo 1-2 (1-1)
Gól: Bogdani (24.), Ilicsics (11.), Miccoli (51.)

Chievo-Inter 2-1 (1-0)
Gól: Pellisier (29.), Moscardelli (82.), illetve Eto´o (90.)

Lecce-Sampdoria 2-3 (0-2)
Gól: Di Michele (72.), Diamoutene (83.), illetve Pazzini (8., 41., 88. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Chevanton (37., Lecce)

Parma-Lazio 1-1 (1-1)
Gól: Crespo (23.), illetve Floccari (45.)

Az élcsoport:
1. Milan 29 pont (22-11), 2. Lazio 26 (16-10), 3. Juventus 23 (25-13), 4. Roma 22 (17-15), 5. Napoli 21 (18-13), 6. Inter 20 (14-9), 7. Palermo 20 (22-18), 8. Sampdoria 19 (14-11), 9. Chievo 19 (13-11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik