Élet-Stílus

Győzelemmel zárt az Egervári-csapat

A labdarúgó-válogatott olykor pazar játékkal 2-0-ra nyert a szolid de ötlettelen litván csapat ellen Székesfehérváron, idei utolsó mérkőzésén.

Egervári Sándor együttese káprázatosan kezdett. Már az első perctől sorra dolgozta ki a helyzeteket, de ezek rendre kimaradtak. Nagy kedvvel játszottak a magyarok, főként Dzsudzsák, Koman, Elek és Rudolf jeleskedtek a támadásszervezésben.

Szalai Ádám befejezései komoly veszélyt jelentettek, de többnyire vagy a kapu mellé szállt a labda, vagy a litvánok hálóőre állta útját. A vendégek a 25. percben szabadultak ki a szorításból, a szünetig többször eljutottak a magyar kapuig, de nem riogattak igazán Fülöpöt.

A második játékrészt is elsöprő lendülettel kezdte a magyar válogatott. A szünetben Kádár, Varga és Priskin is bizalmat kapott és az Ipswich támadója hamar szeretett volna bizonyítani. Priskin közelről megeresztett labdája háromszor is célt tévesztett, aztán a cserecsatár negyedikre már nem hibázott, vezetést szerzett a magyar csapatnak.

A gól után tovább nőhetett volna az előny, de Szalai léc alá tartó fejesét Karcemarskas védte, Priskin pedig két méterről bólintott a kapu mellé. A végeredményt a nagy kedvvel futballozó Dzsudzsák Balázs állította be, a PSV légiósa a 80. percben szabadrúgásból szerzett gólt.

GALÉRIA

GALÉRIA

A litvánok ötlettelenül, lassan futballoztak, a felezővonalat is ritkán lépték át. A magyar válogatott esélyt sem adott ellenfelének, akár több góllal is nyerhetett volna a Sóstói Stadionban, ahol a közönség állva tapsolt a nemzeti együttesnek.

A magyar válogatott a tervek szerint februárban Győrben játszik majd barátságos mérkőzést, majd március 25-én a hollandokat fogadja, négy nappal később pedig ismét a világbajnoki ezüstérmessel találkozik, ám akkor már idegenben.

A magyarok sorozatban negyedik mérkőzésüket nyerték meg, erre utoljára 24 évvel ezelőtt, még Mezey György kapitánykodása idején volt példa.

gólok

61. perc: Varga a litván 16-os előtt szerzett labdát Komanhoz passzolta, aki a védők mögé emelte a játékszert. Priskin Tamás 12 méterre a kaputól megszelídítette, kivárt egy ütemet és jobbal a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).
80. perc: Szabadrúgáshoz jutott Magyarország a litván 16-os bal sarkánál. Hajnal legurította a labdát, Dzsudzsák pedig 18 méterről, ballal tüzelt, a nyílegyenesen a kapu felé tartó labda pedig a kapus hasáról vágódott a hálóba (2-0).

nyilatkozatok

Egervári Sándor, magyar szövetségi kapitány:
“Örülök, hogy az év utolsó mérkőzésén sikerült győzelmet aratnunk. Fegyelmezett volt a védelem, az előrefelé játékban azonban több is volt. Előrelépést tapasztaltam a támadójátékban annak ellenére, hogy a helyzeteink nagy részét kihagytuk. Ismét léptünk egyet előre és nagy várakozással tekintünk a jövőbe. Minden csapat annyit tud játszani, amennyit az ellenfél megenged neki. Több helyen változott a litván csapat, nem ugyanazok játszottak, mint akik a csehek, vagy a spanyolok ellen. Örömteli volt, hogy a mi labdarúgóink élvezik a játékot. Nem volt görcsös a futballunk.”
Rajmundas Zutautas, litván szövetségi kapitány:
“A mai napon nem volt igazán fontos az eredmény. A fő cél az új játékosok csapatba építése volt. Többnyire sikerült is annak ellenére, hogy ilyen eredmény született. Tudomásul kell venni, hogy ez egy tartalékos csapat volt, 19-20 éves játékosokkal a védelemben. Öt alapemberem hiányzott, de hasznos volt a találkozó. Több mérkőzésen is láttam már a magyar csapatot, magas csatáraik, védőik vannak, kihasználják a testi erejüket, jól megy a rövidpasszos játék is, nagyszerű válogatott.

Barátságos mérkőzés:
Magyarország-Litvánia 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, 4200 néző. Vezette: Nijhuis (holland)
Gól: Priskin (61.), Dzsudzsák (80.)
Sárga lap: Elek (34.), illetve Klimavicius (28.), Pilibaitis (41.)
Magyarország: Fülöp – Lázár (Vermes, 73.), Lipták, Juhász (Pintér, 79.), Laczkó (Kádár, 46.) – Czvitkovics (Hajnal, 73.), Koman, Elek (Varga J.,), Dzsudzsák – Rudolf (Priskin, 46.), Szalai
Litvánia: Karcemarskas – Stankevicius, Kijanskas, Klimavicius, Radavicius – Ivaskevicius, Pilibaitis (Eliosius, 68.), Novikovas (Jersovas, 82.), Galkevicius – Poskus (Fridrikas, 46.), Sernas (Velicka, 58.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik