Élet-Stílus

F1: kérdéses az ausztrál futam jövője

Elképzelhető, hogy a 2014-ig érvényes szerződés lejárta után nem Melbourne-ben rendezik majd meg a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat.

John Brumby, Victoria állam kormányzója az ABC rádiónak adott interjújában elmondta, az esemény megrendezése valóban nagy költségeket emészt fel, amelyek nem térülnek meg, így egyelőre bizonytalan a futam jövője.

A Brumby által vezetett munkáspárt ismét jó esélyekkel indul az ebben a hónapban sorra kerülő választásokon, de a szavazás valószínűleg szoros eredménnyel zárul majd. Az ellenzék ráadásul korábban azért támadta a kormányzót, mert szerinte az F1-es verseny megrendezéséből adódó veszteséget nem az adófizetőkre kellene hárítani.

Az Ausztrál Nagydíj az idén 50 millió ausztrál dolláros (10 milliárd forint), az elmúlt három évben pedig átlagosan 40 milliós (8 milliárd forint) deficittel zárt. A melbourne-i utcai versenypálya 1996 óta ad otthont az ausztrál futamnak, azelőtt 11 évig Adelaide-ben rendezték meg az eseményt.

A Forma-1-es versenynaptárba évről évre újabb és újabb helyszínek kerülnek be, jövőre például már húsz nagydíj lesz, miután az indiai Újdelhi is csatlakozott a rendező városokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik