Magyar föld Berlin közepe

Néhány kivételtől eltekintve történelmi események 21. évfordulóján nem szoktunk komoly megemlékezéseket tartani főleg akkor, ha ez nem a magyarság ünnepe. A berlini fal lebontása alkalmából viszont két okból is különbséget kell tenni.

Egyrészt, mert jelképesen a magyarok ütötték ki az első téglát a falból, és egyben a kommunista világrend építményéből is. Másrészt, mert idén Berlin polgármestere és Németh Miklós egykori magyar kormányfő együtt emlékezett a fal egy eredeti darabjának átadása kapcsán a Terror Háza Múzeumban.

A fal két oldalán amerikai és szovjet tankok néztek egymással farkasszemet, de Kennedy elnök szavaival: inkább egy magas fal Berlin közepén, mint egy háború Berlinért – mondta az ünnepséget megnyitó beszédében Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. A Berlin, Európa és a bipoláris világ közepén húzódó fal könyörtelenségre tanított. A nyugatiak igyekeztek nem tudomást venni róla, festéssel próbálták elviselhetővé tenni – ők így tüntettek ellene.

Keleten a düh és a reménytelenség elképesztő kreativitással kidolgozott menekülési kísérletek elindítója volt. Berlin arra tanít minket, hogy okos város nem elfed, hanem felfed: kibeszéli sebeit, értelmez, és szerényen, de biztosan továbblép, mert tudja, hogy mit akar – fogalmazott a főigazgató. Mára az NDK, mint valami elsüllyedt földrész a történelemkönyvekbe és az emlékekbe süllyedt: mítosz, emlék, szomorúság – zárta szavait Schmidt Mária.

A kapu alatt

Szégyenteljes építmény, egy szörnyű szégyenfolt, aminek összeomlása megteremtette Németország és később Európa egyesítését – jellemezte a berlini falat Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője. Felidézte, amikor a berlini polgármesterrel megkérdezte, hogy festett faldarabot küldjenek-e Magyarországra, Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója azt mondta nem: a fal maga a brutalitás, ezt kellene bemutatni.

Kaiser méltatta a jelen lévő Németh Miklós korábbi magyar miniszterelnök szerepét a nyitásban, és megköszönte a magyaroknak, hogy – Kohl kancellár szavaival – kiütötték az első követ a berlini falból. A nyitott Brandenburgi kapu alatti föld magyar föld – tette hozzá ismét csak a volt német vezetőt idézve.

Mielőtt Csomós Miklós, Budapest alpolgármestere átadná Tarlós István üzenetét, nézzük meg, hogyan váltak utcák és lakóházak egyik pillanatról a másikra a világ egyik legjobban őrzött határsávjává.

Tűzparancs a fal mellett

Nyugat- és Kelet-Berlin, azaz az egykori nyugati és szovjet megszállási övezet között 1961. nyaráig viszonylag könnyű és biztonságos volt az átjárás. Ezt kihasználva eddig az időpontig több mint 2,6 millió ember hagyta el a 17 millió lakosú NDK-t. Az „ideológiák harcában” az emberek érthető módon választottak: a szegény és diktatórikus kelet helyett a gazdag és demokratikus nyugatot.

A menekültáradat már-már demográfiai összeomlással, afféle gyors halállal fenyegette a kelet-német államot, amit az NDK vezetése egy valóságos erődrendszerrel akadályozott meg: 1961. augusztus 12-ről 13-ára virradóra, egyetlen éjszaka alatt az NDK oldaláról szögesdrótkerítést húztak fel gyakorlatilag a város közepén.

Az „egyszerű” szögesdrót pedig négy átépítési fázis után 1975-re 40 kilométer hosszú, átlagosan 3,6 méter magas betonfallá fejlődött a hozzá kapcsolódó biztonsági zónával és műszaki létesítményekkel – mondta el korábban a FigyelőNetnek a mostani ünnepséget szervező Tallai Gábor történész, a Terror Háza Múzeum programigazgatója.

A fal a keletet és a nyugatot elválasztó vasfüggöny legerősebb részeként egyetlen éjszaka alatt családokat, barátokat választott el egymástól. Akik tegnap még együtt kávéztak, azok most csak integethettek egymásnak a kerítés két oldaláról, később már ez is lehetetlenné vált. A keleti oldalon a határőröknek tűzparancsot adtak ki az emigránsok visszatartására.

Nem kérdés, melyik a keleti és a nyugati oldal… (forrás: wikipedia.hu)

Egyes becslések szerint az NDK-ban 75 ezer embert vontak felelősségre kivándorlás kísérletének vádjával, 268 megkísérelt „szökésből” 125 végződött halálesettel, ebből 62 embert bizonyíthatóan a határőrök lőttek agyon. Az áldozatok között szerepel 19 nyugat-berlini is, akiket a menekülők segítése közben lőttek agyon NDK-s katonák, és nyolc keleti határőr is.

A németek Trianonja

Térjünk vissza 2010-be, a Terror Háza Múzeumba, ahol Tarlós István nevében Csomós Miklós köszöntötte az egybegyűlteket. „Ha egy nemzet megérti saját tragédiáját, akkor megérti a másik nemzet tragédiáját is. Ha meg akarjuk érteni, hogy mit jelentett a németeknek a megosztottság, akkor elég arra gondolnunk, hogy mit jelentett nekünk Trianon. Nemzetrészeket, összefüggő területeket, településeket választottak ketté úgy, hogy családok, barátok, ismerősök kerültek egymástól távol a fizikai, földrajzi közelség ellenére” – fogalmazott az alpolgármester.

Eberhard Diepgen, Berlin háromszoros polgármestere a szabadságról szólva felidézte emlékeit az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról. Tizenhárom évesen első, saját pénzén vett rádióján hallgatta Magyarország segélykiáltásait, és gyermekként rezignáltan vette tudomásul, hogy senki nem segít. Ezt olyan meghatározó élménynek nevezte, amely komolyan terelte őt a politikai pálya felé.

A Terror Háza Múzeum előtt felállított faldarabot a hála darabkájának nevezte, és egyben köszönetet mondott Németh Miklósnak és Magyarországnak. A végső megnyugvást számára ugyan a szovjet csapatok 1994-es „záróeseménynek számító” távozása jelentette, de megemlített egy esetet, amitől már jóval korábban szebbnek látta a jövőt.

Pozsgay Imrétől 1989 áprilisában megkérdezte, hogyan tovább, hol vannak a határok Magyarország számára? Az akkori államminiszter őszintén és egyszerűen felelt – emlékezett Diepgen. Nem hagyjuk magunkat megállítani, de van két határ: nem lehet polgárháború, és nem provokáljuk a Szovjetuniót a Varsói Szerződésből való kilépéssel – idézte Pozsgay Imrét, majd hozzátette: ettől a választól optimista lettem a folytatást illetően.

Általános üzenetként pedig azt mondta: a berlini fal nemcsak az embertelenséget szimbolizálja, amely sohasem térhet vissza, hanem az emberek erejét is: nem nyugodtak bele a történtekbe, a szabadságvágy ereje töretlen.

Simogassuk meg a vállunkat

(fotó: MTI)

Az unalomig ismételt történelmi tények helyett Németh Miklós is személyes élményeiből merített beszédében, és rögtön egy, a magyarságnak szóló önostorozással kezdete. Az újraegyesítés 20. évfordulóján, 2009. november 9-én egész Németország ünnepelt, a nap díszvendége az elismerés és a hála jeleként Magyarország és Lengyelország, képviseletükben többek közt Németh Miklós és Lech Walesa volt.

A világ szeme ekkor Németországon, az eseményeket a világ összes jelentős médiuma – az Egyesült Államoktól a Távol-Keletig – szinte élőben közvetítette, kivéve Magyarországot. Az ünnepségen kiemelt helyet kaptunk a világban, de efölött a hazai sajtó átsiklott. Holott „az én meghívásom már nem Németh Miklósról szólt, ez Magyarországról szólt, Magyarországot méltatták emlékező szavaikban” – fogalmazott a volt kormányfő.

„Ha mi nem tanuljuk meg önmagunkat becsülni és önmagunkat jó érzéssel, felemelt fejjel, kicsit megsimogatva a vállunkat büszkének lenni, akkor itt írott malaszt fog maradni mindenféle papolás összefogásról, nemzeti egységről és egy új ország felépítéséről” – hangzottak komoly tapsot kiváltó szavai.

Mivel Németh Miklós nem „történelmi összefoglalót” akart adni arról, hogy a magyar kormány hogyan jutott el a határ megnyitásához vezető döntéshez, sokkal érdekesebb, és kevésbé közismert gondolatok sorolásával folytatta.

—-’56 nem ismétlődik meg!—-

Kevesen tudják, hogy nem Mihail Gorbacsovnak, hanem Franz Vranitzkynek mondta először, hogy a magyar kormány lebontja az „idejét múlt szögesdrót falat”. Az akkori osztrák kancellár ezt „tágra nyitott szemmel hallgatta”, és – mivel ezt Németh többek közt pénzügyi okokkal magyarázta – „finom osztrák humorral” közbevágott: Jó, te kihúztál egy nagy tételt a magyar költségvetésből, de ezzel a tollvonással beraktál egy még nagyobbat a miénkbe…

Hogy reagálnak az oroszok a határnyitásra – kérdezte idősebb George Bushtól Margaret Theachere-n keresztül a francia államfőig mindenki a magyar miniszterelnökig. A magyaroknak szóló válasz 1989 márciusában született meg, amikor Németh Miklós Gorbacsov elé állt a kérdéssel: mit fogtok csinálni, ha nálunk többpárti választások lesznek, és „ha én vagyok Gábriel arkangyal, és a Jóisten mellém a legkitűnőbb embereket teszi a kormányba, higgyél nekem, az első szabad választáson kisöpörnek bennünket a hatalomból”.

Hosszan idézhetnénk még Németh Miklós szavait, de e helyen még egy gondolatát tolmácsoljuk. A Szovjetunió mindenről tudott, de nem szólt közbe. A kormány többször „tesztelte” a tűréshatárukat, de reakció nem érkezett. A magyarok annyit tudtak, hogy Moszkvában a PB, majd a KB is bírálta Gorbacsov „engedékenységét”, és ezek nagyon aggasztó hírek voltak hazánkra nézve. A magyar kormány mégis úgy döntött, hogy itt az alkalom a határok megnyitására, elhatározta: megtartják az azóta legendává vált páneurópai pikniket.

Mint már említettük, Nyugat-Európát ebből csak az érdekelte: jó, jó, de mit szól ehhez a Szovjetunió? Ezt kérdezte Helmut Kohl is, akinek Németh Miklós nem tudott többet válaszolni, mint hogy sokat teszteltük a szovjet vezetést, de konkrét kérdésekről nem beszéltünk Gorbacsovval. A német kancellárt nem elégítette ki ez a válasz, és felhívta a a szovjet vezetőt. A vonal másik végén kis csend után elhangzott egy mára ugyancsak legendássá vált mondat: a magyarok jó emberek, Németh Miklósban megbízhatsz.Összefogott a magyar a németért

Nézzük meg a határnyitás „szürke történelmi” hátterét, a szót visszaadjuk Tallai Gábornak, ismét korábbi cikkünket idézzük. A berlini fal lebontásának hátterében gyakorlatilag ugyanaz áll, mint ami a felépítését indokolta: 1989. szeptember 11. és november 9. között közel 60 ezer ember szökött meg az NDK-ból.

A kelet-német vezetés teljesen tanácstalan volt, a keleti blokkban érezhető enyhülés ismét hatalmas menekülthullámot indított nyugat felé. Érdekes módon máig nem kezeljük a megfelelő helyén az augusztusi páneurópai pikniket, ami pedig a világot megváltoztató eseménysor első jelentős állomása. A magyar határzár megbontása, a németek nyugatra engedése bejárta a világsajtót, nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

(forrás: Terror Háza Múzeum)

A magyar történelemnek egyébként ritka, de nem példa nélküli pillanata volt ez: a magasztos célért képes volt összefogni a politika, a civil szféra és a hivatali apparátus. Horn Gyula szeptember 10-ei bejelentése (Magyarország megnyitja nyugati határait) és a vasfüggöny végleges lebontása nagymértékben felgyorsította az NDK politikai szétesését. A kelet-német állam vezetésének politikai legitimitása teljes mértékben szétforgácsolódott, a vezetés lépéskényszerbe került: új szabályokat dolgozott ki a nyugatra történő utazás megkönnyítésére.

Ezeket november 9-én Günter Schabowski, a kelet-berlini párttitkár ismertette sajtótájékoztatón, amit a tévék élőben közvetítettek. Az esemény után egy olasz újságíró – forgó kamerák előtt rákérdezett, hogy mikor lépnek életbe az új szabályok. Schabowski szemüvegét keresve, anélkül, hogy jegyzeteibe belepillantott volna, így válaszolt: „Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen azonnal.”

Schabowski kijelentését követően órákon belül tömegek lepték el a határátkelő helyeket és követelték a szabad áthaladást. Az egyre nagyobb tömeg akaratának engedve végül a helyi parancsnokok megszüntették az okmányellenőrzést és felnyitották a sorompókat.

Másnap szabadon engedték a politikai foglyokat, november 10-11-től pedig vésővel, csákánnyal, puszta kézzel a berliniek mindkét oldalról megkezdték a fal bontását. A bipoláris világ legerősebb szimbóluma napok alatt eltűnt. A kommunisták lába alól kicsúszott a talaj – és mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott -, az állampárt vezetői napok alatt ideológiát cseréltek. Átértékelték és elkezdték magyarázni múltbéli szerepüket…