Élet-Stílus

Új törvényt követelnek Réthelyitől

Hiányolja az előadóművészeti törvény tervezett módosításával kapcsolatos egyeztetéseket számos szakmai szervezet, ezért nyílt levelet intéztek Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez.

A Magyar Színházi Társaság, húsz színház-, tánc- és zeneművészeti szervezet által aláírt nyílt levele arra emlékeztet: az Országgyűlés két éve fogadta el az előadóművészeti törvényt. Most a végéhez közeledik az első gazdasági év, tehát volt idő arra, hogy a szakma szembesülhessen annak pozitívumaival és negatívumaival egyaránt.

Ezért, a törvény módosításához a kultúráért felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) még a nyáron felkérte az érintett szervezeteket, hogy foglalják írásba véleményüket. Amióta ennek a kérésnek eleget tettek, nem tájékoztatták őket arról, hogy a kormány mit tervez és ezt kifogásolják.

“Hallomásból tudjuk, hogy nemrégiben lezajlott egy egyeztető tárgyalás egy előttünk ismeretlen törvénymódosító tervezetről a minisztérium és az Önkormányzati Szövetség között, melynek kimeneteléről is csak hallomásból értesültünk. A törvénymódosítás tervezett időpontjáról is csak mendemondák keringenek” – nehezményezik a nyílt levél aláírói.

Vidnyánszky Attila, a saját átfogó módosító javaslatot kidolgozó Magyar Teátrumi Társaság elnöke ennek kapcsán nyilatkozatában közölte: tudomása szerint a NEFMI ütemterve decemberre terjesztené az Országgyűlés elé a jogszabály új szövegét, ez azonban a 2011-es költségvetési kereteket nagy valószínűséggel már nem tudná érinteni, csak az elosztás módszertanát.

A Réthelyi Miklóshoz címzett nyílt levelet a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület, az ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége Magyar Központ, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Bábművészek Szövetsége, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, a Független Színházak Szövetsége, a Befogadó Színházak Társulása, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Magyar Táncművészek Szövetsége, a Magyar Kortárstánc Főiskola, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Színházi Kritikusok Céhe, a Színházi Dramaturgok Céhe, a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága, a Magyar Színházrendezői Testület, valamint a Budapesti Színigazgatók Egyesülete írta alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik