Élet-Stílus

Súlyos vereség a németektől

A magyar férfi kardválogatott súlyos vereséget szenvedett a német csapattól a negyeddöntőbe kerülésért a párizsi vívó-világbajnokság keddi versenynapján, ebből következően legjobb esetben is csak a kilencedik helyen végezhet.

A Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Iliász Nikolász összeállítású csapat, amely háromnegyed részben megegyezik a 2007-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes alakulattal – előbbiben Iliász, utóbbiban Nemcsik nem volt benne, mindkétszer Lontay Balázs szerepelt az együttesben – korántsem egyértelmű esélyesként lépett pástra a 2009-ben vb-győztes, Párizsban harmadik helyezett Nicolas Limbachot is felvonultató ellenféllel szemben, a húsz találatnyi különbség azonban komoly kudarc.

Nébald György szövetségi kapitány az egyéni verseny után abban bízott, hogy Limbach egyedül nem győzi le csapatát, s mint utóbb kiderült, nem is ő volt a kulcsfigura: a német csapat mindhárom szerephez jutó tagja – Limbach mellett Benedikt Beisheim és Max Hartung – jól vívott.

Az első két asszó után a magyaroknál volt az előny, Szilágyi és Decsi is 5-4-re győzött, utóbbi ráadásul Limbachot verte meg. Aztán sorozatban öt vereség következett, ezek között volt 0-5-ös és két 1-5-ös is, ezzel pedig minden el is dőlt. A magyaroknak szinte semmi nem jött be, a németek pedig megérezték, hogy itt csak ők győzhetnek.

Az utolsó előtti párban Nemcsiket Iliász váltotta, ő 5-5-tel zárt, de ezzel is 23-40 állt az eredményjelzőn. Végül Szilágyit Limbach 5-2-re verte.

“Ki merem jelenteni, hogy a felkészülés jól sikerült, ezt a versenyzők és az edzők is alátámasztották, egyéniben pedig Decsi Tomi korai vereségét leszámítva nagyjából a várakozásnak megfelelően szerepeltek: Szilágyi Áron és Iliász Nikolász jól menetelt, Nemcsik Zsolt pedig a későbbi világbajnokkal szemben maradt alul – kezdte értékelését az MTI-nek a szövetségi kapitány. – Éppen ezért most még keresem az okokat, hogy mi vezethetett ehhez a verséghez. Logikusan azt gondolhatnánk, hogy ha két asszót után 10-8-ra állunk úgy, hogy már Limbach is vívott, akkor jó helyzetben vagyunk. Aztán jött egy vereség, Nemcsik kikapott Beisheimtől 7-4-re, ami, úgy látszik, megfogta a csapatot. Decsi nem olyan állásnál ment föl a pástra, amire számíthatott, s miután ő is vereséget szenvedett, Szilágyira hirtelen nagy teher nehezedett. Nem jöttek be az akciói, onnan pedig már nem volt visszaút.”

Vívó-vb, Párizs
Férfi kard, csapatverseny, a 16 között:
Németország-Magyarország 45-25
(Szilágyi: mínusz 7, Nemcsik: mínusz 7, Decsi: mínusz 6, Iliász: 0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik