Élet-Stílus

Rudolfék kikaptak Palermóban

A Genoa kikapott a Palermo otthonában a Serie A 10. fordulójának zárómérkőzésén. Rudolf Gergely kezdőként kapott szerepet, de már a szünetben lecserélték. Videó.

A genovaiak úgy kezdtek mint akik már az elején szeretnék eldönteni – a 30. másodpercben Rafinha veszélyeztetett távolról, majd a Renzo Barbera teljes létszáma által kifütyült Toni megpattanó lövésénél Sirigu tornázott jókorát.

A félidő első negyedórájától viszont a hazai együttes átvette a kezdeményezést, elsősorban Pinilla (képünk) volt aktív, a chilei azonban mindet kihagyott, amit lehetett: előbb Cassani tanári beadása után Eduardo védett nagyot, majd a 19. percben Pastore kiugratása nyomán már csak a portugál kapussal állt szemben, de ezúttal is Eduardo volt a jobb. Öt perccel később Pastore újabb remek mozdulata után a pöttöm dél-amerikai az eget választotta, s egy kimaradt Toni-helyzet után ismét a chilei következett a másik kapu előtt – ezúttal Ilicic „gólpasszát” tékozolta el.

A 41. percben Cassani passzáról lemaradva a csatár dühében már a kapufát rugdosta, viszont pillanatokkal később ünnepeltethette magát: hatodikra csak összejött. Ezúttal is Pastore adott remek labdát.

Palermo-Genoa – összefoglaló:


A Genoa edzője szünetben reagált, a nem sokat mutató Rudolf helyett Veloso érkezett, majd a szintén támadással megbízott Boakye és Destro – de egyikük sem váltotta meg a világot, a Genoa fölénybe került ugyan, de ez helyzetekben alig mutatkozott.

Mesto és Criscito távoli próbálkozása, és Toni passza után Veloso rontása azt jelentette, hogy a Genoa a középmezőny aljára csúszott vissza, az Európa Ligában a CSZKA Moszkva által valósággal megalázott (0-3, 1-3) szicíliaiak viszont feljöttek a tabella 8. helyére.

Serie A, 10. forduló:
Palermo-Genoa 1-0 (1-0)
Renzo Barbera, 24 368 néző. Vezette: Brighi
Gól: Pinilla (42.)
Palermo: Sirigu – Cassani, Munoz, Bovo, Balzaretti – Migliaccio, Bacinovic, Nocerino – Ilicic (Goian, 73.), Pastore (Maccarone, 88.) – Pinilla (Miccoli, 81.).
Genoa: Eduardo – Ranocchia, Dainelli (Boakye, 65.), Kaladze, Criscito – M. Rossi, Zuculini (Destro, 65.), Rafinha, Mesto – Toni, Rudolf (Veloso, 46.).

Az élcsoport:
1. Lazio 22 pont (13-8), 2. Milan 20 (17-10), 3. Inter 19 (12-5), 4. Juventus 18 (21-11), 5. Napoli 18 (17-11), 6. Sampdoria 15 (11-8), 7. Roma 15 (11-12), 8. Palermo 14 (16-13),… 14. Genoa 11 (8-11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik