Élet-Stílus

Holland mintára épül a debreceni stadion

Két év alatt összesen tízmilliárd forintot biztosít a kormány az új debreceni stadion felépítéséhez - tájékoztatta a kabinet döntéséről a miniszterelnök szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szijjártó Péter kifejtette: a kormány úgy döntött, Orbán Viktor miniszterelnök személyes ígéretének megfelelően megszünteti azt a méltatlan helyzetet, hogy Magyarország egyik legjobb futballcsapata, a – tavaly a Bajnokok Ligája, az idén pedig az Európa Liga csoportkörében szereplő – Debrecen nem tud a saját szurkolói előtt, az Oláh Gábor utcai stadionban játszani Európa élcsapataival.

Az a döntés született, hogy az állam és a debreceni önkormányzat létrehoz egy közös projektcéget a stadion felépítésére. Az épületet a debreceni önkormányzat fogja üzemeltetni, a kormány pedig úgy határozott, hogy két év alatt – jövőre és 2012-ben – két egyenlő részletben tízmilliárd forintot biztosít a stadion felépítéséhez – ismertette a szóvivő.

A DVSC-TEVA hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint a hajdúsági megyeszékhely főépítésze több mint 10 európai stadiont tanulmányozott az elmúlt hónapokban, s ennek eredményeként holland minta alapján tervezi az új arénát. Kováts Ákos már elkészítette azt a tanulmánytervet, amely bemutatja, hogyan lehet a régi Nagyerdei Stadion helyén felépíteni a 20 ezer fős új létesítményt. (A DVSC jelenlegi otthona 9640 néző befogadására alkalmas.) A főépítész szerint a holland gyakorlathoz hasonlóan Debrecenben is családbarát arénát kellene felépíteni, amelyben vendéglátóegységek és kiszolgálóhelyiségek is helyet kapnának, egyfajta életteret teremtve a szurkolóknak.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szeptember 23-án jelentette be, hogy a tervek szerint 2012-ben már a felújított Nagyerdei Stadionban ünnepelheti alapításának 110. évfordulóját a DVSC labdarúgócsapata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik