Élet-Stílus

Nem kellett megszakadnia a PSV-nek

A PSV úgy nyert 3-0-ra a Debrecen ellen, hogy nem kellett különösebben megszakadnia a hétvégi bajnokija előtt.

A PSV a két héttel ezelőtti, budapesti 2-1-es sikert követően csütörtök este 3-0-ra győzte le a Debrecent az Európa Ligában. Fred Rutten, a holland csapat vezetőedzője a mérkőzés után sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nagyobb különbséggel nyerhettek volna, de többször – például Dzsudzsák Balázs lövésénél – a kapufa segítette ki a Lokit.

„Nem kezdtük valami fényesen, de aztán sebességet váltottunk, és két szép góllal nyomatékosítottuk a fölényünket. Reméltem, hogy a szünet után újabb gólokat tudunk szerezni, de csak egyet sikerült, míg kapufát többször eltaláltuk” – így Rutten, akit a gólpasszal előrukkoló Dzsudzsák korábban a világ legjobb szakvezetőjének nevezett.

A holland FC Twente és a német Schalkét kispadján is megfordult szakember a PSV teljesen megérdemelt és sima győzelme kapcsán még megjegyezte: meghatározó volt a mérkőzésen, hogy a csapata 60-70 százalékban birtokolta a labdát, továbbá elismerte, hogy övéinek nem kellett megszakadniuk az FC Utrecht elleni, vasárnapi bajnokija előtt.

A negyedik fordulót követően továbbra is a PSV áll a csoport élén, három ponttal előzi meg az ukrán Metaliszt Harkivot és öttel a Koman Vladimirt is soraiban tudó olasz Sampdoriát. A magyar bajnoknak még nincsen pontja, a gólkülönbsége pedig sajnos egyenesen riasztó: 1-11.

A Loki valamennyi Európa Liga meccsét Magyarországon a Story TV közvetíti élőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik