Élet-Stílus

Vesztegzár alatt a Madison Square Garden

Az NBA legutóbbi játéknapján elmarat a New York Knicks-Orlando Magic meccs, miután azbeszttartalmú anyag került a legendás Madison Square Gardenbe.

Az egészségre káros anyag az éjszakai karbantartási munkálatok során került a New Yorki-i létesítmény légterébe, ezért nem került sor az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapjára tervezett New York Knicks-Orlando Magic mérkőzésre.

A Madison Square Garden üzemeltetője közleményében közölte, a ligával történt tanácskozást követően döntött úgy, nem rendezi meg a találkozót, és mindaddig nem nyitja meg a kapuit, amíg fennáll az egészségkárosodás veszélye. A csarnokban a speciális egységek takarítanak jelenleg, oda még a dolgozókat sem engedik be.

„A vendégeink és a dolgozóink egészségénél nincsen fontosabb, így addig zárva tartunk, amíg minden kétséget kizárólag nem bizonyosodik be, hogy a létesítményünk teljesen biztonságos” – áll az MSG közleményében. A találkozó új időpontja még nem ismert.

A halasztással egyébként az Oralndo Magic rövid időn belül másodszor került hasonló helyzetbe, ugyanis október végén a tampai, Miami Heat elleni mérkőzését fújták le, miután a játéktér – feltehetően egy tisztítószer miatt – balesetveszélyessé vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik