Élet-Stílus

Lara Stone pert nyert a világhírű férfimagazin ellen!

A holland szupermodell perbe fogta a francia Playboyt, mert a lap az engedélye nélkül jelentette meg meztelen fotóit.

Ki gondolná, hogy néhány jól sikerült divatanyag nem az eredeti célra lesz felhasználva, hanem illetéktelen kezekben végzi? Lara Stone reklámozza a Louis Vuitton termékeket, a Prada parfüm arca és H&M nyári kampányában is szerepel. Talán ő sem gondolta korábban, hogy egyszer így meghurcolják szakmai jó hírét.

A modellről Greg Lotus fotográfus készített még korábban akt jellegű divatfotókat, amit később eladott az említett lapnak. „A Playboynak nem volt joga közzétenni ezeket a képeket. Ez nem az a fajta kiadvány, amelyben valaha is meg szerettem volna jelenni. Úgy érzem, nem volt döntési jogom, de lépéseket teszek, hogy megvédjem a jó híremet.” – nyilatkozta az egykori Vouge címlaplány az Independent magazinnak.

Júniusban megjelentek a képek és Stone azon nyomban utasította jogászait az eljárás elindítására. A magazinon túl a fotókat készítő Greg Lotust is perbe fogta.
Mára pedig lefolytak a tárgyalások, és Lara számára kedvező ítélet született, megnyert a pert a jelentősebb kárpótlási összeggel együtt, amit teljes egészében a Great Ormond Street-i Kórház számára jótékonysági célokra fordít a modell.

Egyetlen nő sem szeretné, hogy a fényképeit engedélye nélkül tegye közzé a Playboy.” – nyilatkozta Lara. „Nagyon örülök, hogy megnyertem a pert, bár annak örültem volna legjobban, ha erre egyáltalán nem kell sort keríteni.” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik