Élet-Stílus

Angliába „igazolna” a ma 50 éves Maradona

Szívesen dolgozna edzőként az angol Premier League-ben az ötvenedik születésnapját szombaton ünneplő futball-legenda, Diego Maradona.

„Nagyon jó együttesek szerepelnek az itteni bajnokságban, rendkívül magas a színvonal, kiválóak a futballisták. Az egyetlen gond csupán az, hogy azoknak a csapatoknak az élén, amelyeket kedvelek, egytől-egyig remek szakemberek állnak. Ha mégis kínálkozna egy jó lehetőség, örömmel elfogadnám” – mondta Maradona a Sky Sport csatornán.

A szombaton ötvenéves argentin legenda az interjúban beszélt arról is, hogyan vált el a válogatottól, amely kapcsán korábban többször is elmondta, a szövetségi kapitányi poszt gyermekkora vágyálma volt. „Igazságtalanul távolítottak el, de most nem akarok olyan emberekről szót ejteni, akik ezt nem érdemlik meg. A csapat mindenesetre hiányzik” – tette hozzá az edzőként maradandót eddig nem alkotó „Isteni Diego”.

Az argentinok a negyeddöntőig jutottak a nyári dél-afrikai vb-n, ahol a németektől 4-0-ra kikaptak. Ezután Maradona távozott a válogatott éléről, miután nem sikerült megegyeznie a szövetség elnökével, hogy továbbra is addigi stábjával dolgozhasson.

Maradona – 50

Diego Armando Maradona 1960. október 30-án született Buenos Aires tartománybeli Lanúsban. A minden idők egyik legjobb játékosának tartott argentin 1976-ban, tíz nappal a tizenhatodik születésnapja előtt mutatkozott be első felnőtt klubjában, az Argentinos Juniorsban, később a Boca Juniorsban, a Barcelonában, a Napoliban, a Sevillában és a Newell’s Old Boysban is megfordult, karrierjét a Bocában zárta le 1997 októberében.

Galéria

Galéria

A válogatottban 1977. február 27-én, Magyarország ellen mutatkozott be, összesen 91 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, amelynek vezéreként 1986-ban világbajnok, négy évvel később vb-ezüstérmes lett. A ’94-es vb-n tiltott szerre, ephedrin nyomaira bukkantak a szervezetében, ezért eltiltották. Maradonának drogproblémai is voltak, rákapott a kokainra, és hosszabb ideig súlyproblémákkal küszködött. Ma már „tiszta”.

A pályán nyújtott teljesítményét mindenki elismerte, azon kívül azonban megosztó személyiség, többször is összeveszett az újságírókkal, a kritikákat sohasem tudta elviselni. Vele kapcsolatban gyakorta elhangzik, hogy ő szerezte minden idők legcsúnyább és legszebb gólját, ráadásul mindezt egy meccsen, az angolok elleni világbajnoki negyeddöntőben, 1986-ban. Előbb kézzel juttatta hálóba a labdát (az Isten keze, ugye…), majd szinte a félpályáról indulva, zseniális szóló végén talált be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik