Élet-Stílus

Áprilisban döntenek a téli olimpia sportágairól

A NOB végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy csak jövő áprilisban dönt az új sportágak, köztük a női síugrás téli olimpiai programba vételének ügyében.

Az ötkarikás szervezet vezető testülete a hétfő esti ülés után azt közölte, hogy a döntést – a bizottság felhatalmazásával – tavasszal Jacques Rogge, a NOB elnöke fogja meghozni, de mindenképpen megvárja a február-márciusban sorra kerülő síugró-világbajnokságot.

A női síugrók évek óta szeretnék elérni, hogy az ötkarikás játékokon is versenyezhessenek, s bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint a sportág esélyei nagyon jók, még időre van szükség a végső határozat megszületéséhez.

A végrehajtó bizottság közleménye szerint az olimpiai programba a síelők félcső és úgynevezett slopestyle (trükk), valamint a hódeszkások slopestyle versenyszáma, a biatlonosok vegyesváltója, továbbá a formációs műkorcsolyázók és a szánkósok csapatversenye kerülhet még be.

A testület megegyezett abban is, hogy azok a számok, amelyek az idei, vancouveri eseményen először szerepeltek a műsorban, a Szocsiban esedékes 2014-es téli játékokon is a programban maradnak.

A síugrás 1924 óta szerepel az ötkarikás műsorban, de csakis a férfiak számára rendeznek versenyt az olimpiákon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik