Élet-Stílus

Már nem sokat várat magára a fapados űrturizmus

Október végére még közelebb kerültünk az első kereskedelmi célú űrutazáshoz. Egyrészt sikeres próba-siklórepülést hajtott végre a Virgin Galactic turistaűrhajója, másrészt a hétvégén felavatták a világ első kereskedelmi űrrepülőterének leszállópályáját. Ha jól haladnak a további tesztek, már 2011 második felében elindulhat az első, űrturistákat szállító járat.

Az új-mexikói Las Cruces település közelében lévő Spaceport America névre keresztelt létesítmény 3 km hosszú leszállópályáját kereskedelmi célú űrrepülőgépek számára tervezték. Richard Branson, a Virgin Atlantic elnöke, a vállalkozás megálmodója és tulajdonosa szerint 9-18 hónapon belül akár útnak is indulhatnak a világűrbe az első űrturisták.

A brit milliárdos 2008-ban mutatta be a tömeges és olcsó magán űrutazásokhoz tervezett, szénszálból készült űrrepülőgépét. Branson már 6 éve dolgozik Burt Rutan amerikai repülőgéptervezővel (aki egyben a SpaceShipOne konstruktőre) azon a projekten, amelynek keretében a súlytalanság élményét biztosító űrutazásra invitálják az érdeklődőket.

(forrás: spaceshiptwo.net)

Akár 9 hónap múlva már elindulhat az első járat (forrás: spaceshiptwo.net)

A SpaceShipTwo (SS2) névre keresztelt, 18 méter hosszú szuborbitális űrrepülőgép a 2 pilóta mellett 6 utas szállítására alkalmas. A két hete tartott próbarepülése volt az első, amikor a 18 méteres űrhajó elvált hordozórakétájától, és önállóan végzett siklórepülést. A tesztelések során most számos további önálló próbarepülés következik, és ha ezek rendben mennek, akkor kerülhet csak sor az űrhajó világűrbe való kilövésére.

200 ezer dollár fejenként

A tervek szerint a világűrbe tett rövid utazásokra alkalmas űrrepülőgép hordozója 15 kilométeres magasságban válik majd le, onnan pedig saját hibrid rakétái segítségével jut el az űrbe, mintegy 110 kilométerre a Föld felszínétől. Az űrturisták 100-110 km magasságban 5 percig megtapasztalhatják a súlytalanság állapotát.

(forrás: spaceshiptwo.net)

5 perc súlytalanság 200 ezer dollárért (forrás: spaceshiptwo.net)

Az utazásért ugyan nem kell – Charles Simonyihoz hasonlóan – 30-35 millió dollárt fizetni, a szerényebb árért azonban csak pár percig élvezhetik a leendő űrturisták a súlytalanság állapotát. A két és fél órás kaland ára személyenként 200 ezer dollárba (39 millió forintba) kerül, viszont már 20 ezer dollárral (közel 4 millió forinttal) is foglalhatunk helyet. A befizetendő összegbe beletartozik egy háromnapos kiképzési program is. Az űrutazásokra az interneten vagy a társaság 29 akkreditált ügynökségénél foglalhatjuk le a repülőjegyet. A Virgin Galactic közlése szerint eddig mintegy 370 érdeklődő jelentkezett űrutazásra, és fizette be előleget a magánűrhajó járatára.

A legdrágábbak

Az űrutazások szervezésének sorát a Space Adventures nyitotta, amely az elmúlt 9 évben jó pénzért már 7 magánember űrbeli látogatását szervezte. Az amerikai cég a Roszkoszmosszal (orosz űrhajózási hivatallal) kötött szerződés szerint 1999 óta menedzseli az űrturisták utazásait, amelynek során a Szojuz űrhajóval a Nemzetközi Űrállomás meglátogatására és a többnapos ott tartózkodásra is van lehetőség. Míg az első 5 űrturistának mintegy 20 millió dollárt, addig a 7. űrutasnak már 35 millió dollárt kellett fizetnie a gyermekkori álom beteljesüléséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik