Élet-Stílus

Elzárásra ítélték a rendbontókat

A bíróság gyorsított eljárásban elzárásra ítélte és kitiltotta a stadionokból azt a hat szurkolót, akik szombaton balhéztak a Kaposvár-Honvéd bajnoki meccsen.

A Somogy Megyei Bíróság szóvivője, Vadócz Attila tájékoztatása szerint a Kaposvári Városi Bíróság hétfőn öt rendbontóra egyenként 15 nap elzárást szabott ki, illetve 6 hónapra kitiltotta őket “a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett labdarúgó mérkőzés lebonyolításául szolgáló sportlétesítményből”, egy másikat pedig, aki egy széket tört össze, három nap elzárással sújtott. A bírósági végzések sem jogerősek.

A rendzavarók kihallgatása vasárnap reggelre fejeződött be. Miután a felvételekből kiderült, hogy az egyik előállított férfi nem követett el szabálysértést, őt tanúként hallgatták meg. Hat embert rongálás, illetve rendzavarás miatt szabálysértési őrizetbe, míg egy, a mentőkre támadt társukat – hivatalos személy elleni erőszak miatt – bűnügyi őrizetbe vettek a rendőrök. Utóbbi ügyét kedden tárgyalja a bíróság – közölte szóvivő.

A rendzavarásról, majd a rendőrségi beavatkozásról a mérkőzést felvételről közvetítő Kapos Televízió számolt be, végig követve az eseményeket. A felvételek tanúsága szerint a rendezők felszólítása ellenére a vendégszektorból többször is pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, székeket törtek össze. Végül a rendőrök pajzzsal és gumibottal, alakzatban bevonultak a vendégszurkolók lelátójára, ahol felszólították őket a szektor elhagyására. A nyolcvan-száz tagú szurkolótáborból az intézkedésnek ellenálló drukkereket könnygázzal bírták jobb belátásra. A meccs 0-0-ás döntetlenre végződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik