Élet-Stílus

EL: először nyert a címvédő

A címvédő Atlético hazai környezetben magabiztosan nyert a Rosenborg ellen az Európa Liga 3. fordulójában. Folytatódott az olasz csapatok vesszőfutása: a Palermo súlyos vereséget szenvedett, a Juventus is megizzadt, míg a Napoli a San Paolóban nem bírt a Liverpoollal. Videó.

Az Atlético első győzelmét aratta, ebben a Rosenborg kiváló partnernek bizonyult. A címvédő a Reyes ívelését követően Diego Godin szép fejesével remek rajtot vett – majd az első félidőben kibekkelte a norvégok támadásait.

Szünet után beállt a megmentő Agüero, s az argentin előbb góllal majd egy még szebb passzal (Diego Costa volt a kedvezményezett) eldöntötte a találkozót. A csoport másik mérkőzésén az Arisz kihúzta a csoportot vezető Leverkusen ellen, s ez azt jelenti, hogy az európai kupákat tekintve a szalonikiek 1968 óta veretlenek otthonukban.

Atlético-Rosenborg – gólok


Akárcsak tavaly, idén is az Interre hárulhat az a feladat, hogy magasra tartsa az olasz zászlót. A BL-ben ugyanis a lombardok kivételével a Milan és a Roma is „hasra esett”, míg az Európa Ligában a nagy fogadkozások ellenére csak akadozva halad a calcio.

A Sampdoria Harkivban maradt alul – legalább Koman gólt szerzett – míg a Palermót Szicíliában alázta meg a CSZKA Moszkva úgy, hogy Vagner Love még büntetőt is hibázott (0-3), a Napoli pedig otthonában nem bírt a szebb időszakot azért már megélt Liverpoollal. A Juventus is csak akadozott. A Red Bull ugyanis gólokkal nyerhetett volna Salzburgban, sőt, egy találatát les miatt – helytelenül – érvénytelenítették.

Palermo-CSZKA Moszkva – összefoglaló


A torinóiak javára legyen mondva – legalább megpróbáltak futballozni. Az első félidőben Del Piero több alkalommal is feltűnt Tremmel kapuja előtt, míg Amauri három csel (!) után rontott. A játékrész hajrájában azonban egy hatalmas hiba nyomán a Red Bull játékosai átnyargaltak a középpályán, és Svento balról szépen kilőtte a bal alsót, legyőzve Manningert.

Szünetben érkezett Kraszics, s a szerb ismét jó katalizátornak bizonyult, sőt, annál többet tett. A 48. percben De Ceglie míves beadása után egyenlített, majd a meccset is eldönthette volna, ám közelről magasan fölé lőtt. Előtte azonban a hazai Wallner hagyta ki a meccs ziccerét, egyedül megijedt Manningertől.

Red Bull Salzburg-Juventus – gólok


A nap hőse a City támadója, Adebayor – a togói három gólt helyezett a Lech Poznan kapujába, s triplájának köszönhetően a manchesteriek vezetik a Juventust is felvonultató A csoportot.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló
A csoport:
Manchester City (angol)-Lech Poznan (lengyel) 3-1 (2-0)
Gól: Adebayor (13., 25., 73.), illetve Tshibamba (50.)
Red Bull Salzburg (osztrák)-Juventus (olasz) 1-1 (1-0)
Gól: Svento (36.), illetve Krazsics (48.)
Az állás:
1. City 7 pont, 2. Lech 4, 3. Juventus 3, 4. Salzburg 1

B csoport:
Atlético (spanyol)-Rosenborg (norvég) 3-0 (1-0)
Gól: Godín (18.), Agüero (66.), Costa (78.)
Arisz Szaloniki (görög)-Leverkusen (német) 0-0
Az állás:
1. Leverkusen 5, 2. Atlético 4 (4-2), 3. Arisz 4 (2-2), 4. Rosenborg 3

C csoport:
Sporting (portugál)-Gent (belga) 5-1 (4-1)
Gól: Salomao (6.), Liedson (13., 27.), Maniche (37.), Helder Postiga (60.), illetve Wils (16.)
Lille (francia)-Levszki Szófia (bolgár) 1-0 (0-0)
Gól: Chedjou (49.)
Az állás:
1. Sporting 9, 2. Lille 4, 3. Levszki 3, 4. Gent 1

D csoport:
Villarreal (spanyol)-PAOK (görög) 1-0 (1-0)
Gól: Ruben (38.)
Dinamo Zagreb (horvát)-FC Bruges (belga) 0-0
Az állás:
1. Villarreal 6, 2. Dinamo 4 (2-1), 3. PAOK 4 (2-2), 4. Bruges 2

E csoport:
Sheriff (moldovai)-BATE Boriszov (fehérorosz) 0-1 (0-1)
Gól: Sosznovszki (8.)
AZ (holland)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-2 (1-2)
Gól: Falkenburg (35.), illetve Milevszkij (16.), Khacheridi (40.)
Kiállítva: Moisander (92., AZ)
Az állás:
1. BATE 7, 2. Dinamo Kijev 4, 3. Sheriff 3 (3-3), 4. AZ3 (4-7)

F csoport:
Palermo (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 0-3 (0-1)
Gól: Doumbia (34., 59.), Necid (82.)
Kiállítva: Pastore (75., Palermo)
Sparta Praha (cseh)-Lausanne (svájci) 3-3 (3-1)
Gól: Bony (10., 23.), Kucka (20.), illetve Meoli (6.), Steuble (75.), Silvio (90.)
Az állás:
1. CSZKA 9, 2. Sparta 4, 3. Palermo 3, 4. Lausanne 1

A G-L csoport eredményeit és történéseit “A végére elfáradt a Debrecen” c cikkünkben olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik