Élet-Stílus

EL: Dzsudzsák ellenfélként érkezik Budapestre

Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar válogatott futballistája ezúttal ellenfélként érkezik a Puskás Ferenc Stadionba, ahol holland csapatával korábbi klubja, a Debrecen ellen vív Európa Liga-csoportmérkőzést.

“Ez egy rendkívüli derbi lesz számomra, az biztos, eddigi pályafutásom alatt ilyen még nem volt” – idézte a 23 éves Dzsudzsák szavait a Debrecen hivatalos honlapja. “Barátaim ellen bulimeccsen még csak-csak fociztam, de így, tétmérkőzésen még soha. Már az is furcsa lesz, hogy minden szót érteni fogok a pályán. Debrecenben töltöttem el több mint tíz évet, nyugodtan mondhatom, hogy ott nőttem fel, most pedig ellenfélként térek vissza. Ez még azt is megérintené, akiből kihaltak az érzelmek. Nagyon várom a meccset, a közönség reakcióját, a hazai pályát, a sok-sok debrecenit a lelátón.”

A két csapat erőviszonyáról úgy nyilatkozott, hogy tavaly szerinte minimális különbség volt a két gárda között, de idén nyáron több meghatározó játékos távozott Debrecenből, azaz valamelyest meggyengült a csapat, amely emiatt rapszodikusan szerepel. A kétarcúságot igazolva külön kiemelte a Siófoktól elszenvedett kínos vereséget és a Sampdoria vendégeként nyújtott szervezett játékot.

“Abban azonban biztos vagyok, hogy ellenünk 120 százalékon fog teljesíteni a csapat és erre az edzőm figyelmét is felhívtam. Ha Debrecenben lenne a meccs, még nehezebb dolgunk lenne, de így sem lesz könnyű” – mondta Dzsudzsák, aki 50 jegyet kapott a debreceni klubtól családja és barátai számára.

A PSV vezetőedzője, Fred Rutten szerint a hajdúsági gárda nagyon szervezett, és jó képességű futballistákból áll, ennek ellenére győzelmet vár együttesétől. Úgy vélte, az komoly nehézséget okozhat csapatának, ha sokáig nem sikerül gólt szereznie.

Herczeg András vezetőedző szerint nem a Debrecen az esélyese a mérkőzésnek, úgy véli: ha csapata olyan hittel és akarattal játszik csütörtökön, mint az előző fordulóban a Sampdoria vendégeként, akkor akár meglepetést is okozhat.

“Ismét egy európai élcsapattal találkozunk, de ez nem azt jelenti, hogy feltett kézzel megyünk ki a pályára. A kulcskérdés az lesz, hogy a labdatartást meg tudjuk oldani, mert ha ez nem sikerül, azzal magunkra húzzuk a hollandokat, akik vérszemet kaphatnak, s folyamatos nyomás alatt lesz a kapunk” – mondta a magyar bajnok trénere a mérkőzés helyszínén.

A kapu a debreceniekkel lesz (MTI)

A kapu a debreceniekkel lesz (MTI)

A PSV-t erősítő egykori debreceni szélsőről, a válogatott Dzsudzsák Balázsról elmondta, hogy vérbeli profi, így könyörtelenül ki fogja használni kínálkozó lehetőségeit, ugyanakkor abban biztos, hogy ha esetleg gólt szerez, akkor nem fogja “körberohanni a stadiont”. Hozzátette: a PSV támadásainak megállításához nem elég kizárólag Dzsudzsákot semlegesíteni, így nem kap külön figyelmet a rivális magyar szélsője.

Dzsudzsák kikapcsolása Kiss Zoltán feladata lehet, aki ezzel kapcsolatban elmondta, nagy kihívás lesz honfitársa őrzése, mert egyrészt nagyszerű futballista, másrészt jelenleg kiváló formában és nagy önbizalommal játszik.
“Mindent megteszek, hogy megnehezítsem a dolgát” – jelentette ki a jobb oldali védő.

A magyar bajnok Debrecen továbbra is arra vár, hogy megszerezze első pontjait valamelyik európai kupasorozat főtábláján. Ez tavaly a Bajnokok Ligájában nem jött össze a csapatnak, s most, a második számú kupában is egyelőre két vereség a mérleg, ráadásul a gárda még gólt sem rúgott. Igaz, az ukrán Metalliszt Harkivtól elszenvedett 5-0-ás vereséghez képest a Koman Vladimirral felálló Sampdoria otthonában játszott, 1-0-s magyar vereséggel zárult összecsapáson már sokkal jobb teljesítményt nyújtott az együttes.

Ahol nézhetjük

A Puskás Ferenc Stadionban 19 órakor kezdődő találkozót – mint ahogy a magyar bajnok valamennyi Európa Liga-összecsapását – a Story TV közvetíti élőben Magyarországon.

A hajdúságiak szerdán 17:30 órától edzenek a találkozó helyszínén. Herczeg András vezetőedző eltiltás miatt nem számíthat Kabát Péterre, míg Komlósi Ádám és Farkas Balázs sérüléssel bajlódik. A DVSC így húsz játékossal utazik szerdán Budapestre.


A PSV elleni keret:

Mindaugas Malinauskas, Djordje Pantics, Nagy Zoltán, Bernáth Csaba, Dajan Simac, Máté Péter, Mirszad Mijadinoszki, Laczkó Zsolt, Fodor Marcell, Szakály Péter, Bódi Ádám, Dombi Tibor, Kiss Zoltán, Varga József, Luis Ramos, Kulcsár Tamás, Czvitkovics Péter, Yannick Mbengono, Rezes László, Adamo Coulibaly

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló
I csoport:
DVSC-PSV Eindhoven (holland), 19:00
Puskás Ferenc stadion. Vezeti: Vollquartz (dán)

Metaliszt Harkiv (ukrán)-Sampdoria (olasz), 19:00
A csoport:
Manchester City (angol)-Lech Poznan (lengyel), 21:05
Red Bull Salzburg (osztrák)-Juventus (olasz), 21:05
B csoport:
Atlético (spanyol)-Rosenborg (norvég), 21:05
Arisz (görög)-Leverkusen (német), 21:05
C csoport:
Sporting (portugál)-Gent (belga), 21:05
Lille (francia)-Levszki Szófia (bolgár), 21:05
D csoport:
Villarreal (spanyol)-PAOK (görög), 21:05
Dinamo Zagreb (horvát)-Bruges (belga), 21:05
E csoport:
Sheriff (moldovai)-BATE Boriszov (fehérorosz), 21:05
AZ (holland)-Dinamo Kijev (ukrán), 21:05
F csoport:
Palermo (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz), 21:05
Sparta Praha (cseh)-Lausanne (svájci), 21:05
G csoport:
Zenit (orosz)-Hajduk Split (horvát), 19:00
Anderlecht (belga)-AEK (görög), 19:00
H csoport:
Young Boys (svájci)-Odense (dán), 19:00
VfB Stuttgart (német)-Getafe (spanyol), 19:00
J csoport:
Dortmund (német)-Paris SG (francia), 19:00
Karpati Lviv (ukrán)-Sevilla (spanyol), 19:00
K csoport:
Utrecht (holland)-Steaua (román), 19:00
Napoli (olasz)-Liverpool (angol), 19:00
L csoport:
CSZKA Szófia (bolgár)-Rapid Wien (osztrák), 19:00
Besiktas (török)-Porto (portugál), 19:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik