Élet-Stílus

UNESCO-díjat kapott Sebestyén Márta

Sebestyén Márta kedden este átvette az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székhelyén a Művész a békéért elnevezésű elismerést. A kitüntető címet a népdalénekesnőnek Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója adta át.

A párizsi székhelyű szervezet Művész a békéért elismerését fennállása óta először kapta magyar művész. Az UNESCO főigazgatója a magyar népzene egyik legnagyobb előadójaként méltatta Sebestyén Mártát, aki “fáradhatatlanul osztja meg a világgal a népzene csodáját”, s a magyar népdalokon kívül többek között jiddis, bolgár vagy szlovák nyelven is énekel. Hangsúlyozta, hogy a díj elismerés azért, amit Sebestyén Márta tett a kultúrák közti párbeszédért és a béke közvetítéséért, de egyben felelősség is.

Sebestyén Márta az MTI-nek elmondta: amikor megtudta, hogy megkapja ezt a kitüntetést, a boldogság és az elismerés mellett először maga is az érezte, hogy ez különösen nagy felelősséget jelent. “Mostantól hivatalból is elvárja az UNESCO, hogy minden gondolatommal, cselekedetemmel és lehetőségemmel szolgáljam azt a közös ügyet, ami egyébként nagyon egyezik az én saját meggyőződésemmel is, miszerint a zenében és magában a kultúrában is több erő van, mint a politikában. És míg a politika a nyers erő, a kultúra a szelíd erő, amivel sokkal többre mehetünk, ha azzal próbáljuk megérinteni egymást. És ez szavak nélkül is nagyon szépen működik, és azonnal telibe talál” – hangsúlyozta az énekesnő.

Az elismerő oklevél átvételekor Sebestyén Márta Bartók Bélát idézve elmondta: ugyanabban hisz, amit a zeneszerző 1931-ben papírra vetett, vagyis a román, a szlovák, az arab népzene, a közeli és távoli kultúrák hatását engedve lehet a magyar kultúrát kiteljesíteni.

Az ünnepélyes átadást követően az énekesnő néhány népdal előadásával köszönte meg az elismerését.

Az 1955 óta működő programban a világ 45 meghatározó művésze veszt részt, köztük Céline Dion kanadai énekesnő, Gilberto Gil brazil énekes, Marisa Berenson amerikai-olasz színésznő, Joaquín Cortes spanyol flamenco táncos, Valerij Gyergijev orosz karmester, Shirley Bassey brit énekes-színész, Lauren Child brit író, Manu Dibango kameruni szaxofonművész, Montserrat Figueras katalán énekes vagy Scott Momaday indián-amerikai író, költő.

Az UNESCO Művész a békéért cím tulajdonosa egyrészt eddigi jelentős nemzetközi, a szervezet szellemiségével egybecsengő kiemelkedő munkájáért kapja a címet, másrészt felkérést kap arra, hogy a kultúrák közötti párbeszéd, a kulturális sokszínűség eszméjét saját megjelenésein keresztül hangsúlyosan képviselje a világban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik