Élet-Stílus

Kevesebb gól lőtt, mégis nyert a Bayern

A kolozsvári CFR úgy szenvedett vereséget Münchenben, hogy négy gólt is szerzett, igaz, abból kettővel a Bayernt segítette, amely így megőrizte hibátlan mérlegét a BL-ben. Videó.

„A szezonban eddig nem volt sok szerencsénk, most valamit visszakaptunk a sorstól” – értékelt Louis van Gaal, a tavalyi döntős vezetőedzője, miután a Bayern München 3-2-re legyőzte a vendég kolozsvári CFR-t, ezzel hibátlan teljesítménnyel áll a csoportja élén.

A holland szakvezető hozzátette, az ellenfél tíz emberrel védekezett, és ez nehézzé tette csapata számára a meccset. A győzelmet ugyanakkor teljesen megérdemeltnek tartja.

A kolozsváriak, bár megszerezték a vezetést, a saját kapujukra veszélyesebbek voltak, mint a Bayern Münchenére. Ritka az olyan mérkőzés, amelyen egy csapat két öngólt is vét, ráadásul a harmadik kapott találatban is nagyobb szerepe van, mint az ellenfélnek…

Cadu előbb egy szép fejessel előnybe juttatta a csapatát, majd nem sokkal később, Kroos lövése után saját kapujába szerencsétlenkedte a labdát. Aztán jött Holger Badstuber szöglete, amely után Cristian Panin hasáról került hálóba a labda. Az újabb öngól után Gomez úgy volt eredményes, hogy az egyik védő rúgta rá a lábára a labdát.

„Ezek után nehéz mit mondani, nagyon csalódott vagyok. Talán túlzás, hogy ajándékba adtuk a győzelmet a Bayernnek, de ilyen gólokat nem lehet kapni. Biztos vagyok abban, hogy most egyetlen edző sem cserélne velem” – fogalmazott Sorin Cartu, a CFR trénere.

A Bayernből kedden egyedüliként eredményes Mario Gomez valósággal megtáltosodott az utóbbi napokban, az augusztus óta tartó gólcsendjét mesterhármassal törte meg a Hannover elleni, hétvégi Bundesliga-mérkőzésén, majd a BL-ben is betalált. „Ilyen a futball, hetekig semmi, most meg megy a góllövés. Egyébként mindhárom gólunkat megköszönhetjük, nagy szerencsénk volt ezen a nehéz találkozón” – mondta támadó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik