Élet-Stílus

Friderikusz London és New York divatházaiból vásárolja ruháit

Beindultak a Divatkreátorok! A TV2 Megasztár 5 című műsorában lelkes divattervezők mérik össze tudásukat az énekesek öltöztetése által.

A Hír24 Andó Ildikó vezető stylistot faggatta a kreátorok tehetségéről, a zsűri eltérő kívánságairól és a szakma rejtelmeiről.

Andó Ildi nevét számos divattal kapcsolatos szakmai műben fellelhettük már. Pályáját enteriőrstylistként kezdte, de az élettelen tárgyak világát hamar felcserélte hús-vér emberek öltöztetésére. 2009-ben az év stylistja lett, 10 éve Stylissimo néven Marton Dianával közösen dolgoznak nemzetközi és hazai reklámfilmekben, videoklipekben, kis- és nagyjátékfilmekben. Kilenc éve pedig egy ismert női magazin divatszerkesztője és e lap enteriőrújságjának vezető stylistja.

– (szerk) A Mega 5 vezető stylistja vagy, rengeteg dologra kell egyszerre figyelned, és különböző karakterekkel kell együttműködnöd. Milyen koncepció által öltözteted fel a műsor szereplőit?
– (A.I.) Az egyik elődöm, Lakatos Márk volt az, aki elkezdett egy idehaza még kevésbé ismert stílust behozni a Megasztárba. Sokkal extrémebb, bátrabb öltözékek voltak ezek, mint az addig megszokottak. Én ezt a vonalat akartam továbbvinni, de saját stílusom, karakterem szerint, több mindent belecsempészve az aktuális trendekből, divatból.

– (szerk) A műsorban sokféle karaktert láthatunk. Miként tudod egységbe hangolni őket? Hiszen, ha csak Presser Gáborra és Eszenyi Enikőre gondolok, két egymástól távoli karaktert látok magam előtt.
– ( A.I.) Ez egy fontos pontja az összképnek, mivel a zsűri művészekből, profi tévésekből áll össze. Őket már nem kell kitalálni, hiszen ismert emberek, különböző karakterek, kiforrott ízléssel. Célom is volt, hogy hűek maradjanak saját egyéniségükhöz. Eszenyi Enikő például mindig nagyon nőies. Szereti, ha emellett kicsi játékosságot beleviszünk a megjelenésébe. Ő színésznő, ezért könnyen bújik minden alkalommal más szerepbe, mindamellett, hogy önmagát alakítja. A díva, a bohém nő, az extravagáns nő, mind-mind megtalálható benne. Kreatív személyiség. És ott van Friderikusz Sándor, aki London és New York divatházaiból vásárol. Őt az általa hozott ruhákból öltöztetem, kialakult stílusa van. Adások előtt egyeztetünk, esetleg egy-egy kiegészítővel kapcsolatban kéri a segítségemet.

– (szerk) Mi a helyzet Tilla Attilával, illetve Liptai Klaudiával?
– (A.I.) Őket már egymáshoz alakítom. Tilla eddig is nagyon attraktív, néha egészen extravagáns volt a Mega műsoraiban. Mind a ketten nagyon nyitott személyiségek, befogadóak az újdonságokra. Öltözékeiket a most aktuális trendek szerint alakítom. Mielőtt megszületik egy színpadkész kinézet, én a kezemben egy stylingtervvel leülök az előadókhoz, és átbeszéljük az egészet. A műsorvezető párosnak szinte mindig tetszettek az ötletek. Ezek után egyeztetek a tervezőkkel és elindul a gyártás, illetve a boltokból a ruhák összeszedése. A gyártók, akikkel dolgozunk Klaudia ruháin, Konsánszky Dóra, USE, Sentimens. Tilla esetében boltokból oldjuk meg, de mindkettőjüknek például a Csángó és Rinaldinál több csizmaszárat is készítettünk különböző anyagokból, különböző hosszúságokban. Tilla viselt már eredeti lovagló csizmaszárat vagy bakancsot, ami idén szinte minden bemutatón megjelent! Ott már az öltönyökhöz kombinálták a tervezők. Alapanyagok terén trend a bársony, a csipke, a bőr, igyekszem ezeket is felhasználni. De nemcsak az aktuális trendeket, hanem következő szezon trendjeit is figyelem. Mostanra már lementek a nemzetközi, tavaszi-nyári időszak divatbemutatói. Mivel a divat a szakterületem, így rendszeresen részt veszek a párizsi divathéten is többek között. Az új trendek, szabásvonalak mellett az érdekes új kombinációkat figyelem, az eddig akár tabunak gondolt, egymáshoz nem illő anyagok, stílusok mixelését. Ilyen volt például Tilla térdnél levágott öltönynadrágja, amit a nagy divatházak már második szezonon keresztül használnak a férfiak öltözékében. Nyáron már az utcán is megjelent a divatkövetők körében.
Az új dolgok már csak ilyenek, először kicsit idegenkedünk, aztán mi is szép lassan megszokjuk, hordjuk és megszeretjük. A divat erről szól, állandó megújulás, változás, játék. Klaudia és Tilla nagyon jó partnerek ebben, nyitottak, kreatívak, mi együtt gondolkodunk.

– Időközben október 7-én elindult a Divatkreátor is. Hányan jelentkeztek?
– (A.I.) 100 jelentkezőből válogattuk ki azt a 26-ot akik az első feladatukat a párbajadáson kapták, amin az énekesek döntőbe jutása volt a tét, majd 16-an indultak neki a versenynek, akik adásról adásra mérik össze tudásukat egész a fináléig, de közülük is az első héten három majd, hetente egy tervező esik ki. Majd egyesével, epizódonként kapnak egy-egy énekest. Egy hetük van a felkészülésre. Időközben megmutatkozott, hogy egy tervező mennyire másképp gondolkodik, mint egy stylist! A tervező a saját stílusát képviseli, a stylistnak pedig minden irányzattal tisztában kell lennie. Figyelembe kell venni az előadó karakterét és az adott szám zenei stílusát, mondanivalóját. Sajnos vannak, akik ezen a rostán fennakadtak, így őket már kiejtettük. A ruhájuk bár megállta volna a helyét egy divatmagazinban, de az előadóhoz egyáltalán nem illett. A végén csak a két legjobb mérkőzik meg, egy időben a két legjobb énekessel. Nagy lesz a tét!

– (szerk) Mi a tét? Mit kap a nyertes divatkreátor?
– (A.I.) Fél évig a nemzetközi Coin olasz divatáruházban lesznek megvehetőek a ruhái. Ez egy nagyon jó lehetőség egy fiatal tervezőnek. Emellett egyéb termék ajándékot is kap a produkció szponzoraitól.

– (szerk) És hogy látod? Már lehet sejteni, hogy ki lesz az ifjú tervezők között az év Divatkreátora?
– (A.I.) Nehéz megjósolni előre. Volt olyan tervező, aki a női énekest zseniálisan oldotta meg, de a következő héten elbukott a fiú öltözékén. Mivel minden héten mást kapnak, idővel kiderül, ki az, aki függetlenül nemtől, kortól, alkattól, mindenkinél egyformán jól tud teljesíteni. Van, aki tehetséges, de nem bírja a feszültséget és a tempót. Ezek már nem az iskolai feladatok, ez egy élő adás, ahol hétről hétre hús-vér emberek viselik a ruháikat, és több millióan látják, véleményezik a kreációikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik