Élet-Stílus

Federer-Murray döntő lesz Sanghajban

A svájci Roger Federer és brit Andy Murray vívja a 3,24 millió dollár összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna vasárnapi döntőjét.

A volt világelső visszavágott Novak Djokovicsnak az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjében elszenvedett vereségéért, ezzel bejutott a sanghaji torna döntőjébe, egyszersmind 11-6-ra módosította a szerb játékossal szembeni mérlegét, továbbá sikerének köszönhetően a második helyen szerepel majd a jövő heti világranglistán.

A harmadikként rangsorolt Federer az első szettben elején négy bréklabdát is hárított, majd 5:5-nél elvette Djokovics adogatójátékát, ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy lépéselőnybe kerüljön. A folytatásban Federer mindkét bréklehetőségét kihasználva 4:1-re meglépett, és ezek után egy elveszített adogatójáték is simán belefért.

A svájci klasszis Sanghajban szettet sem veszítve jutott a döntőbe, de ugyanezt elmondhatja magáról leendő ellenfele, a szombaton az argentin Juan Monacót legyőző Andy Murray is, aki az örökmérleget tekintve jobban áll, 7-5-re vezet Federer ellen.

Sanghaj, férfi torna, elődöntő:
Federer (svájci, 3.)-Djokovics (szerb, 2.) 7:5, 6:4
Murray (brit, 4.)-Monaco (argentin) 6:4, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik