Élet-Stílus

Sivics visszatért Kecskemétre

Tomiszlav Sivicset nevezték ki a labdarúgó Monicomp Ligában szereplő Kecskemét új vezetőedzőjévé.

A klub szerdai közleménye szerint a csapatot 2007 és 2009 között már irányító szerb tréner szerződésének pontos részleteiről később egyeztetnek majd a vezetők, mert mint jelezték, jelenleg a “legfontosabb az volt, hogy a szakember mihamarabb elkezdje a munkát”.

Tomiszlav Sivics munkáját pályaedzőként Szabó István, az eddigi utánpótlás szakmai vezető segíti, és visszatér Momir Cirics is, aki a felnőtt keret kapusaival foglalkozik majd. Erdei Sándor kapusedző a jövőben az utánpótlásban készülő kapusnövendékek képzését irányítja.
“A KTE és Kecskemét a szívemhez nőtt, eljövetelem óta sem szakadtam el a várostól és a szurkolóktól, ezért szeretnék a nehéz helyzetbe került csapaton segíteni” – mondta Sivics.

A KTE csapatától egy évvel ezelőtt, önként távozó szakember pótlására először Csertői Aurélt szerződtették. Vezetése alatt a csapat ötven százalékosan szerepelt, ezért némileg váratlan volt, hogy nem folytatódott az együttműködés. Ezután Urbányi István jött, aki az elmúlt bajnoki szezonban eredményesen irányította az együttest, de a 2010-11-es bajnokság hetedik fordulója, egy győzelem és hat vereség után távozni kényszerült.

Átmenetileg Losonczi László, a klub ügyvezető igazgatója irányította a csapatot. Az ő mérlege egy vereség és egy győzelem. Kilenc forduló után a 14. helyen áll a KTE a labdarúgó NB I-ben.


Az eddigi edzőváltások a labdarúgó NB I 2010/11-es szezonjában:

Szeptember 27., október 13.: Kecskemét: Urbányi István helyett Tomiszlav Sivics
Október 4., Szolnoki MÁV: Vágó Attila helyett ?
Október 6-7., Vasas: Giovanni Dellacasa helyett Komjáti András

Ajánlott videó

Olvasói sztorik