Élet-Stílus

Contador visszavonul?

Állítása szerint a visszavonulást fontolgatja Alberto Contador, aki háromszor nyerte meg a Tour-t, de vélhetően doppingolt, vértranszfúzión esett át az idei francia körversenyen.

„Elment a kedvem az egésztől, már azon gondolkozom, hogy a nemzetközi szövetség ítéletétől függetlenül befejezem a karrieremet. Erről már a hazai kerékpárszövetséget vezető Carlos Castanóval is beszéltem” – nyilatkozta kedden a 27 éves versenyző.

A spanyol sztár szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján. Sajtóinformáció szerint vértranszfúzión esett át, és az egyik tasakban vérhígítószert is felfedeztek. Amúgy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltólistán szereplő – többek között az állóképességet fokozó – klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.

A spanyol kerékpáros a csapata által lefolytatott belső vizsgálatnál arra hivatkozott, hogy a franciaországi viadal alatt Spanyolországból hozatott hús volt fertőzött, és emiatt jutott klenbuterol Contador szervezetébe. A jelek szerint azonban ez nem igaz…

Tavaly honfitársa, a gátfutó Josephine Onyia hasonló módon – és szintén a kölni labor „jóvoltából” – akadt fenn a vizsgálaton. Az atlétára utóbb kétéves eltiltást szabtak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik