Élet-Stílus

Eldőlt a dél-korai futam sorsa

A jeongami versenypálya átment a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellenőrzésén, így jövő héten az eredeti terveknek megfelelően megrendezik az első Forma-1-es Koreai Nagydíjat.

Igaza volt Bernie Ecclestone-nak, aki már Szuzukában kijelentette, hogy csodát tettek a szervezők, így minden akadály elhárult az első dél-koreai verseny megrendezése elől.

A szemle során Charlie Whiting versenyigazgató elégedett volt a munkálatokkal, értékelése szerint a készültségi szint megfelelő, így a szervezők számára kiadható a futam megrendezéséhez szükséges engedély. A promóter Csung Jung-cso természetesen üdvözölte a döntést, véleménye szerint a futamot óriási érdeklődés kíséri az országban.

Szeptember közepén még így festett a pálya (MTI/EPA)

Szeptember közepén még így festett a pálya (MTI/EPA)

„Megkönnyebbültünk, hogy sikerült a nemzetközi szövetség teljes elégedettségét kiváltóan befejeznünk a munkálatokat” – fogalmazott Csung. „Ezek után nincs akadálya annak, hogy Korea első ízben vendégül lássa a Forma-1-es mezőnyt. A jeongami pálya a legmagasabb normák szerint készült, a motorsport központja lesz országunkban. A Koreai Nagydíjnak köszönhetően az egész motorsport-ágazat felpörög majd a hazánkban.”

A múlt héten készült fotók tanúsága szerint az utolsó aszfaltréteget felvitték a pályára, s a média, valamint a csapatok elhelyezésével sem lesz gond, egyes kiszolgáló-létesítményeket azonban még nem fejeztek be. A legutóbbi, Japán Nagydíj hétvégéjén már a csapatok is bizakodóak voltak a Koreai Nagydíj sorsával kapcsolatban.

„Azt hiszem, az infrastruktúra egy kicsit gyenge lesz, de mindenképp versenyezni akarunk Koreában” – mondta pár nappal ezelőtt Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke. Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes vezére pedig úgy fogalmazott, biztos benne, Dél-Korea gondoskodik arról, hogy a futamot meg lehessen rendezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik