Élet-Stílus

Brazil bombagól és sima győzelem – videó

A brazil válogatott barátságos mérkőzésen könnyedén fektette két vállra Ukrajnát az angliai Derbyben.

„Bevallom, ennél azért nehezebb mérkőzésre számítottam, természetesen elégedett vagyok csapatom játékával” – értékelt Mano Menezes szövetségi kapitány, akinek a szavaiból már kiderül, hogy Brazília könnyedén fektette két vállra az ukrán csapatot.

S valóban nem túlzás azt állítani, hogy nem volt egy súlycsoportban a 2012-es Európa-bajnokság egyik házigazdájának együttese és a megfiatalított, ezúttal Kakát, Lúciót, Maicont és Luis Fabianót nélkülöző ötszörös világbajnok. Brazília végig nagy fölényben futballozott, az ukrán játékosok olykor csak nyomozták a labdát… A különbség annál nagyobb volt, mint ahogy az a végeredményből sejthető, és ennek az az oka, hogy Mano Menezes legénysége számtalan helyzetéből mindössze kettőt váltott gólra.

A 25. percben Robinho baloldali beívelése nyomán a jobb oldalon felfutó Daniel Alves kapásból a jobb kapufa segítségével szerezte meg a vezetést a braziloknak, majd Robinho és Eduardo jobboldali összjátéka után, utóbbi beadásából Alexandre Pato állította be a 2-0-ás végeredményt. A labda a kapus lábáról került végül a hálóba.

A balul sikerült dél-afrikai világbajnokság után távozó Dungát váltó Mano Menezesszel továbbra is hibátlan a brazil válogatott: háromból három mérkőzést nyert meg, ráadásul ahogy a mostani találkozón, korábban az Egyesült Államok és Irán ellen sem kapott gólt.

Felkészülési mérkőzés:
Brazília-Ukrajna 2-0 (1-0)
Gól: Dani Alves (25.), Pato (64.)
Brazília: Victor – Daniel Alves, Thiago Silva, David Luiz, André Santos (Adriano, 46.) – Lucas, Ramíres (Sandro, 65.) – Carlos Eduardo (Giuliano, 65.), Elías (Wesley, 87.), Robinho (André, 83.) – Pato (Nilmar, 78.)
Ukrajna: Dikan – Kucser, Mandzjuk, Polevoj (Gaj, 73.), Romancsuk -Guszev (Hadobjak, 46.), Rotan, Timoscsuk, Aliev, Fedeckij – Milevszkij (Szeleznyev, 62.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik