Élet-Stílus

Mindennél fontosabb a jó alak?

Egy német kutatás szerint igen: olykor még a kiegyensúlyozott párkapcsolatnál is.

Annak ellenére, hogy a nők többségének nincs ellenére, ha szerető, boldog kapcsolatban élnek, mégsem ettől a legboldogabbak – számol be a Daily Mail. Egy friss felmérés szerint a tökéletes alak és a megfelelő ruhaméret még a párkapcsolatnál is boldogabbá teszi a gyengébbik nem képviselőit. Pam Spurr pszichológus elmondta, munkája során rengeteg túlsúlyos nővel volt dolga, akiknek a gondolatai csak egy téma körül forogtak: ez pedig a tökéletes ruhaméret volt.

A jelenség oka a szakértő szerint nem más, mint az, hogy a társadalmunk kizárólag alak, méret és vonzerő alapján értékel: ez azt jelenti, hogy azok, akik túlsúllyal élnek együtt, gyakran kell, hogy azzal szembesüljenek, hogy butának, lustának, vagy érdektelennek bélyegzik őket. A Max Planck Intézetben végzett kutatás rámutatott, hogy a kövérség gyakran sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy valaki nem él kapcsolatban. Kiderült, hogy a soványság sokkal inkább boldoggá tesz, mint a szerelem.

A kutatók szerint a túlsúlynak azért lehet ekkor szerepe az emberek életében, mert szinte minden területre kihat, míg ezzel szemben a szingliséget könnyebben elfogadják. A sovány nőknek ráadásul több önbizalmuk van, és sokkal biztosabbak abban, hogy megtalálják majd az igazit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik