Élet-Stílus

Újra nyert Cannes-i díjazottunk

A kritikusok által odaítélt két díj egyikét nyerte el Zürichben Kocsis Ágnes Cannes-ban is díjazott Pál Adrienn című filmje.

Erre szombat este került sor, a 6. zürichi filmfesztiválon, amelyen az összes díjat európai alkotások söpörték be. A svájci filmes újságírók szövetsége azzal indokolta döntését, hogy Kocsis Ágnes filmje “mélyérzelmű portré egy ápolónőről, aki a halállal szembesülve visszatalál az életbe”.

A Pál Adrienn valóban Piroska, egy “túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő” története, “aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Mivel az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. “Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik” – áll a filmunió közleményében.

Interjú Kocsis Ágnessel

A fődíjakat a szerb Srdjan Koljevic A törött orrú nő, a német Florian Cossen Das Lied in mir (A bennem lakozó dal) című játékfilmje, illetve a dán Janus Metz Armadillo című dokumentumfilmje kapta.

Az Arany Ikonnal elismert alkotások 20 ezer svájci frank pénzjutalmat kapnak, ezen kívül 44 700 euróval támogatják svájci forgalmazásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik