Élet-Stílus

121 millió fontot bukott a Manchester City

A 2009/2010-es szezont 121 millió font veszteséggel zárta a Manchester City.

A manchesteri klub pénteken nyilvánosságra hozott éves eredménye szerint csak bérekre több pénz ment el, 133 millió font, mint amennyi a teljes bevétele 125 millió volt.

A 121 millió font veszteséget az átigazolásokra költött óriási összegek okozzák, Manszúr bin Zajed an-Nahjan sejk klubtulajdonos ugyanis az elmúlt két esztendőben több mint 300 millió fontot költött új futballisták megvásárlására. Tavaly nyáron például Carlos Tévezért 25,5 millió, Emmanuel Adebayorért pedig 22 millió fontot fizetett ki.

A hatalmas beruházások ellenére a Preimer League-ben csak az ötödik helyet szerezte meg a klub az előző szezonban, s egy hellyel lemaradt a BL-szereplésről. Manszur sejk ugyanakkor a pénzügyi, illetve a pályán elért eredmények miatt sem kesereg.

„Pontosan ott tartunk, ahol vártuk, hogy fogunk tartani ebben az időszakban – mondta a milliárdos. – Szerettünk volna Bajnokok Ligáját érő helyen végezni, de éppen lemaradtunk a negyedik helyről, ugyanakkor nem szabad lebecsülni az ötödik helyet, hiszen nagyon régóta nem végzett a csapat ilyen jó pozícióban az élvonalbeli pontvadászatban.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik