Élet-Stílus

Leváltották Petrovics Mátyást

Menesztették a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát, Petrovics Mátyást. A szakember leváltásáról az MVLSZ csütörtöki elnökségi ülésén döntöttek.

Török László, a sportági szövetség (MVLSZ) sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy a testület határozatát hosszadalmas vita előzte meg, s végül négyen tartottak ki maradása mellett, a többség a távozására voksolt.

Arról, hogy ki léphet a helyére, legkorábban a november 4-re tervezett következő elnökségin dönthetnek. A poszt betöltése sürgető feladat, mivel a jövő év elején már a 2012-es Európa-bajnokságra selejtező tornán vesz részt a női válogatott.

A szakvezetői tisztében 20 hónapja hivatalba lépett Petrovics menesztését hivatalosan nem indokolták, de negatív szakmai megítélésében nyilván szerepet játszott ama tény, hogy az idei téteseményeken, a nyári Világkupán és a Világligában nem sikerült együttesével a négy közé jutnia, miként a szeptemberi, horvátországi Európa-bajnokságon sem. Zágrábban csoportjában az olimpiai bajnok hollandok bravúros legyőzését követően a gárda kikapott a spanyoloktól, így végül is az Eb-n se játszhatott éremért.

“Nem ért váratlanul a dolog, volt előzetes beszélgetésem, ami alapján számítottam a leváltásomra – mondta csütörtök este Petrovics Mátyás az MTI-nek. – Szakmai kritikát nem kaptam, s ennek őszintén örülök, de hát nálunk az a helyzet, hogy hozzá vagyunk szokva a mindenkori négy közé jutáshoz, márpedig érmet nem tudtunk nyerni. Az elnökség szerint a női szakágban több éve halmozódó problémákat kell megoldani, s talán ez egy másik stábbal sikerülni fog. A testület ugyanakkor méltányolta, hogy hozzáláttam egy új, megfiatalított csapat kialakításához, amelyből most még sokkal többet nemigen lehetett kihozni. Remélem, legyen bárki is az utódom, az általam elkezdett csapatépítő munka nem vész el, s azt az új szövetségi kapitány is viszi tovább.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik