Élet-Stílus

Megpályázzuk a 2014-es női Eb-t

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy jelzi kandidálási szándékát a 2014-es női Európa-bajnokság megrendezésére a kontinentális szövetségnek (EHF).

Szerdán dőlt el, hogy újra lehet pályázni, mert bár az EHF múlt szombaton határozott volna a rendező kilétéről, a két jelentkező, Szlovénia és Törökország egyaránt visszavonta pályázatát. A magyarok a horvátokkal közösen – szintén szombaton – alulmaradtak a dánokkal szemben a 2014-es férfi Eb-ért folyó versenyben.

“Mivel sajnálatosan nem kaptuk meg a rendezési jogot, így eleve foglalkoztunk volna azzal, hogyan tovább, a női versenyre ugyanis nem kellene társulni senkivel” – mondta el az MTI-nek még szerdán Sinka László, az MKSZ elnöke.

“A férfi Eb-re minimum 15 ezer, a nőire minimum 10 ezer férőhelyes csarnok szükséges. Előbbi nincs az országban, ezért pályáztunk közösen a horvátokkal. Tízezer néző befogadására ugyanakkor a budapesti Papp László Aréna megfelel” – tette hozzá Sinka.

Magyarország legutóbb 2004-ben adott otthont női kontinensviadalnak, akkor Budapest mellett Győr, Zalaegerszeg, Békéscsaba és Debrecen volt rendező város. A lehetséges helyszínek bejárása 2011 januárjában vagy februárjában lenne, míg április 8-án vagy 9-én születik végleges döntés arról, hogy melyik ország adhat otthont a 2014 decemberében esedékes női Eb-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik