Élet-Stílus

Megérkezett Angele

Szerda hajnalban léphetett be a budapesti állatkert elefántistállójába a Franciaországból érkezett Angele. A kilenc éves ormányoshölgy még a környezettel ismerkedik. Pénteken lakó költözik, Lisimba, a kétéves orrszarvú indul Athénba. Bronz elefántcsaládot is avattak, és megsérült egy gondozó.

Az elefántmértékkel mérve fiatal, és a maga két tonnájával kicsinek számító elefántlány a franciaországi La Palmyre állatkertjéből érkezett a magyar fővárosba. Egy speciális, kifejezetten állatkerti nagyemlősök szállítására kialakított kamionnal tette meg a csaknem kétezer kilométeres utat.

A szállítójárműből és az állatot kísérő munkatársakat szállító gépkocsikból álló konvoj szerdán este negyed kilenckor érkezett meg a hegyeshalmi közúti határátkelőhelyre, ahonnan rendőri felvezetéssel haladt tovább az állatkertig.

Az elefántszállító jármű nem sokkal éjjel 11 óra után gördült be a park kapuján. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szakemberei egy nagy teherbírású daru segítségével emelték át az elefántszállító konténert a kifutót határoló árok felett. A konténer ezután egy olyan, erre a célra tervezett „szánra” került, amelyet csörlővel egészen az Elefántház ajtajáig tudtak vontatni.

KÉPGALÉRIA!

KÉPGALÉRIA!

A ládából kilépő elefánt így közvetlenül az istállóba került. Mindez hajnali négy órára sikerült, mert a művelet során többször is át kellett állni a daruval, a szánnal pedig még kanyarodni is kellett – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert.

bordatörés

Az elefánt beemelése után megsérült egy ember, aki a kifutó árka fölé emelt ideiglenes hídon elvétette a lépést, elcsúszott, majd esés közben fennakadt az átkelő gerendáin. Ellátását a helyszínen tartózkodó tűzoltók kezdték el, majd átadták a kiérkező mentőknek. A férfi bordatörést szenvedett. (forrás: MTI)

Gyermekáldást várnak

Az ifjú elefántlhölgy a szerdai napot azzal töltötte, hogy alaposan feltérképezte új lakhelyét, ormányával szinte minden szegletet végigkutatott. Érkezése után nem sokkal már nyugodtan táplálkozott is, ami arra utal, hogy hamar megbarátkozott új lakhelyével.
Az állatkert munkatársai azt még nem döntötték el, hogy a közönség mikortól láthatja az elefántot: ezt az állat viselkedése, az idegen ingerekre való reakciói alapján fogják meghatározni. Jelenleg úgy tűnik, néhány napon belül mindenképpen meg lehet majd tekinteni a frissen érkezett ormányost.

Az új vastagbőrű az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által fenntartott elefánt-tenyészprogram keretében került Budapestre, annak a több éves programnak a részeként, melynek célja, hogy a magyar főváros állatkertjében ismét kiselefánt szülessen.

KÉPGALÉRIA!

KÉPGALÉRIA!

Erre ugyanis utoljára 1961-ben volt példa. Első lépéseként 2008-ban elkészült az új Elefántcsarnok, amely a már korábban is meglévő Elefántházzal együtt a korábbiaknál nagyobb elefántcsapat elhelyezését is lehetővé teszi.

bronzelefántok a főkapunál

Az új elefánt érkezéséhez kapcsolódóan egy műalkotást is felavattak az Állatkertben. Az Elefántcsalád című plasztika – amelyet csobogó kútként alakítottak ki – a Főkapu állatszobrait alkotó Maugsch Gyula eredeti műve nyomán újraöntve, Zsigmond Attila tervei szerint állították fel.

Az orrszarvú elköltözik

009-ben – az 1996 óta Budapesten élő két idősebb nőstény, Hella és Zitta mellé – egy fiatal, akkor kilencéves elefántbika érkezett a belgiumi Ieper városából. Az Assam nevű állat mellé már csak egy ifjú elefánthölgyet kellett szerezni, a most érkezett Angele személyében.

Az a speciális jármű, amellyel az elefántot Budapestre szállították, az elkövetkező napokban is szerephez fog jutni. Pénteken délelőtt ugyanis a Lisimba nevű, kétéves orrszarvút fogják egy ládába csalogatva az említett kamionra daruzni – ismét a tűzoltók segítségével.

A hozzávetőleg ezer kilogrammos orrszarvút ezután az athéni Attica Park állatkertjébe szállítják, szintén az európai állatkertek regionális tenyészprogramja keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik