Élet-Stílus

Kevesebb ruhát veszünk

A GfK felméréséből derült ki, hogy idén még kevesebbet költünk ruhaneműre, mint tavaly.

A vásárlási szokásokból egyértelműen kiderül, hogy hazánkban a válság még egyáltalán nem ért véget: a magyar háztartásoknak folyamatosan csökken a rendelkezésre álló jövedelme, amiből nem szívesen költenek olyan luxusnak számító cikkekre, mint az új ruha. Számokban kifejezve a magyar családok idén az első félévben 135 milliárd forintot, 6%-kal kevesebbet költöttek ruhaneműre, mint tavaly ilyenkor.

Az arány azonban nem csak Magyarországra igaz: 9%-os visszaesés volt Spanyolországban is, míg Ausztriában 3, Csehországban 4%-kal kevesebbet költöttek ruhára. A közvélemény-kutatás szerint, főleg a fiatalok, a gyermek nélküli családok és a vidéki háztartások fogták vissza a ruhavásárlást. Kiderült az is, hogy egy-egy szezonális akció kedvéért a vásárlók hajlandók eltolni a vásárlás időpontját, sőt, boltot is váltanak, ha jobb ajánlatot kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik