Élet-Stílus

Urbányitól megváltak Kecskeméten

A Kecskeméti TE labdarúgócsapatának vezetősége közös megegyezéssel szakított Urbányi István vezetőedzővel.

A klub honlapján azt közölte: a Kecskemét többségi tulajdonosa, Rózsa Pál délelőtt találkozott Urbányi Istvánnal, hogy értékeljék a csapat eddigi gyenge szereplését, és a felek azzal álltak fel az asztaltól, hogy közös megegyezéssel szerződését bontanak.

A KTE tulajdonosa kijelentette, Urbányi Istvánnak komoly érdemei vannak abban, hogy az előző szezonban sikerült kivívni a bennmaradást az élvonalban, de úgy ítéli meg, az együttesnek új impulzusa van szüksége ahhoz, hogy kilábaljon a hullámvölgyből.

Urbányival a mostani kiírásban a Kecskemét a támadófutballra helyezte a hangsúlyt, ezzel többnyire pariban volt ellenfeleivel, esetenként több helyzetet is dolgozott ki az aktuális riválisnál, csakhogy mindössze az újonc Szolnokot tudta megverni, miközben hét meccsen alatt hat vereséget szedett össze, így a 15. helyen áll a 16 csapatos NB I-ben.

Az új edző kinevezése kapcsán a KTE honlapja megjegyzi, még nem dőlt el, ki irányít a jövőben, hozzátéve, hogy e kérésben a vezetőség megalapozott döntést kíván hozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik