Élet-Stílus

Szalai Ádám: jobb ma egy veréb…

A pillanatnyi sikert élvezve, de azért a realitások talaján maradva nyilatkozott a ZDF televízió Das Aktuelle Sportstudio című műsorában szombaton késő este Szalai Ádám, a Bundesliga-éllovas Mainz csatára. Videó.

Mint elmondta, most tényleg jól megy a szekér a csapattal, aminek mindenki örül.
“Nagyon jó, hogy az élen állunk, de tudjuk, hogy ez nem marad örökre így. Minden csúcs után jöhet hullámvölgy, ezzel természetesen mi is tisztában vagyunk. Mindenesetre megteszünk mindent annak érdekében, hogy minél tovább tartson ez a jelenlegi állapot” – fogalmazott a 22 éves játékos.

A ZDF mainzi stúdiójába két csapattársával, Lewis Holtbyval és Andre Schürrlével érkező Szalai januárban került a Real Madridtól a Rajna menti német városba. Eleinte sérült volt, emiatt ritkán kapott játéklehetőséget, ám az utóbbi meccseken már kezdőember volt Thomas Tuchel edző csapatában. Ezt pedig gólokkal hálálja meg, mint tette legutóbb szombaton a Bayern ellen Münchenben aratott 2-1-es győzelem alkalmával.

A mainzi triumvirátus: Szalai, Schürrle és Holtby (MTI/EPA)

A mainzi triumvirátus: Szalai, Schürrle és Holtby (MTI/EPA)

A Madridban eltöltött két és fél évet nem bánja, de nem is sírja vissza. Igaz, hogy jó barátságba került Raúllal, Metzelderrel és Van Nistelrooyjal, ám a lényeg nem ez.
“Ha ez ember nem kap játéklehetőséget, és állandóan csak a kispadon ül, akkor mindenképpen jobb, ha olyan klubhoz szerződik, ahol rendszeresen játszhat. A Bundesliga igazán nagyszerű hely” – jelentette ki a ZDF sportműsorában Szalai Ádám.

A mainzi csapatnak valóban szenzációsan megy idén a játék, ám kérdés, mi lesz jövőre. Az ötlet- és gólgyáros trióból 2011 nyarán valószínűleg csak a magyar csatár marad a piros-fehéreknél. A 20 esztendős Holtbyt ugyanis csak egy évre adta kölcsön a Schalke, a 19 éves Schürrlét pedig máris “lábon megvette” a Bayer Leverkusen – sajtóhírek szerint 8-10 millió euró közötti összegért. A pénz jól fog jönni Mainzban, hiszen javában folyik a város új stadionjának az építése, ez pedig nem olcsó mulatság.

A ZDF studiójában


A német tv-adókban már kultikus jelenetnek számít egy-egy mainzi találat után a fenti három legény látványos gólöröme: a szögletzászlóhoz futva egy gitár-dob-énekes felállású popegyüttest imitálnak.

A ZDF műsorvezetőjének a kérdésére, vajon mi lesz a trióból Holtby és Schürrle távozása után, Szalai Ádám mosolyogva válaszolta: akkor szólóban folytatom tovább, dobolás mellett énekelni és gitározni is én fogok…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik