Századokkal korábban legendás volt a Duna halbősége: a források arról beszélnek, hogy ha valaki vödröt merített a folyóba a magyarországi szakaszon, abba víz alig fért a sok haltól. A környezetszennyezés és a folyószabályozás aztán a XX. századtól mindent felborított.
Cápaméretű hal a Budapesten
A legszembetűnőbb veszteség a hatalmas méretű hal, a viza eltűnése volt a múlt században, aminek csak egyik oka volt a túlhalászat. A viza „hazatérésének” gátja eddig leginkább a víz szennyezettsége, és az emberi tevékenység volt, amely megváltoztatta a környezetet.
Szeptember közepén a vidékfejlesztési minisztérium vizaivadékot telepített a folyóba Budapestnél és a Szigetközben. Ezzel is elősegítve a hal ismételt megtelepedését és jelezve: a Duna visszavárja óriását. Korai lenne még viszont kijelenteni, hogy nemsokára cápaméretű halak ficánkolnak majd a Margit híd alatt, de a nehézségek csak a viza életmódjának megismerésével érthetők meg.
A tokfélék családjába tartozik, élete legnagyobb részét tengerekben (Fekete-, Kaszpi- és Adriai-tengerben) éli, de ívni visszatér születési helyére, a tengerbe ömlő folyókba. Így kerül a 3-4 méteres testhosszt és 500-1000 kilogram súlyt elérő hal a Dunába és Budapestre. A viza volt egyébként a folyó legértékesebb „mindennapos” hala.
Már 1959-ben is csodaszámba ment, ha viza akadt a hálóba (fotó: MTI/Bojár Sándor)
Mint a nagy testű állatok általában, a viza is viszonylag lassan, 12-18 éves korában éri el az ivarérettséget, de akár 100 évig is élhet – írja a wikipedia. Tekintélyes méretével az egyik létező leghatalmasabb lény a Föld folyóvizeiben.
Az emberrel nem tud szembeszállni
Évente két hullámban úsznak fel a tengerről a folyók sekélyebb vizeibe, hogy lerakják ikráikat. Egy részük ősszel indul, és a folyók fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben telelnek át. A többiek eleve csak tavasszal kezdik meg a vándorlást, az ívásra március és május körül kerül sor. Ehhez tiszta vizű, sóderes, köves folyómederre van szükségük.
A több százezer vagy akár néhány millió ikra lerakása után az „öregek” azonnal visszatérnek a tengerbe, de az ivadékok is leúsznak a folyók deltavidékének félsós vizébe, ahonnét néhány év után „települnek át” a nyílt tengerbe.
Ebbe az évezredes ciklusba „rondított bele” az ember, amely először is a túlhalászattal tizedelte az állományt. A védetté nyilvánítás után ez értelemszerűen már nem jelentene veszélyt a visszatelepített halakra.
Komolyabb kérdés a környezetszennyezés és a folyó medrének jelentős átalakítása, amellyel nemcsak az ívásra alkalmas területek szűkültek be – gondoljunk például a Szigetköz vízellátási problémájára a Duna elterelése miatt –, hanem a szennyezett víz következtében az ivadékok túlélési esélyei is.
Igazi látványosság volt (fotó: MTI/Bojár Sándor)
Megkerestük a Vidékfejlesztési Minisztériumot (VM), hogyan változtak meg-e körülmények annyira, hogy reménykedhetünk a szeptemberi telepítés sikerében. A Duna menti országok mind nagyobb erőfeszítéseinek következtében, mint például a bécsi, pozsonyi, budapesti szennyvíztisztítók létesítése, az elmúlt évtizedben látványosan javult a folyó vízminősége – áll a VM válaszában.
Falat építettek elé
Sőt, a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság 2009 decemberében elfogadta a Duna Vízgyűjtő gazdálkodási tervét, amelyben a közös intézkedési programok értelmében az antropogén és élőhely korlátok a jövőben nem akadályozhatják a tokfélék és más halak szabad vándorlását a Dunán és mellékvízfolyásaiban – teszik hozzá.
Biztató jövőkép, de van még egy súlyos probléma: az al-dunai Vaskapu-szurdokba telepített két duzzasztógát, a Vaskapu I. és a Vaskapu II. Ezek áthatolhatatlan falként zárják el az élővilág útját. Az erőművek megépítése óta a tokfélék, így a viza vándorlása is fizikailag lehetetlenné vált. A Vízügyi Államtitkárságtól kapott információk szerint a duzzasztók és a gátak az ívóhelyre történő „felfelé” vándorlást korlátozzák.
Jelenleg az ivarérett egyedek esetenként át tudnak jutni tudnak átjutni a hajózsilipeken – Vaskapu I. és II. – keresztül régi magyarországi ívó helyeikre,azaz Mohács, Sió-torkolat és Szigetköz térségébe. A tenger felé vezető úton a gátak nem jelentenek akkora akadályt, mint felfelé, a halak „átjárása” ugyanis a hajózsilipeken keresztül lehetséges, ám erre vonatkozó vizsgálatokat még nem végeztek.
2006-ban a Víz Világnapjára már csak egy műanyagból készült “élethű másolat” maradt… (fotó: Füzesi Ferenc)
A most szabadon engedett halak mindegyikét egyedi azonosítójellel látták el. Ha a jövőben bárhol kifogják őket, az azonosító alapján a szakemberek fontos információkhoz jutnak a halak vándorlásáról, növekedéséről, élőhelyválasztásáról.
Persze érdekeltté kell tenni a horgászt is, hogy dokumentálja a fogást, majd a bogrács helyett a folyóba engedje el zsákmányát. Ezért ha valaki vizát fog, és ezt dokumentálja, az a viza természetvédelmi eszmei értékének megfelelő, 10 ezer forintos jutalomra számíthat.
Hazatérhetnek
Mivel a faj védett, mitöbb, a Természetvédelmi Világalap Vörös Listáján is szerepel, természetesen tilos „tudatosan” kifogni. A „véletlenszerű fogást követően” pedig „kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe” – szól a hivatalos megfogalmazás.
Visszatérve a gátak jelentette problémára, a jóval szerényebb méretű halak esetében úgynevezett hallépcsőkkel segítik az átjutást. Ez valójában egy csatorna, amely elkerüli a duzzasztónál összpontosuló vízesést, és kisebb duzzasztók, apróbb zuhatagok, illetve lépcsőzetesen emelkedő medencesor segítségével hidalja át a szintkülönbséget.
A VM tájékoztatása szerint Németországban éppen 2010 szeptemberében helyeztek üzembe a Rajnán egy, a három méteres testhosszúságú atlanti tokra méretezett 550 méter hosszú hallépcsőt. Ugyanakkor a hajózsilipek halzsilipként történő működtetésére is több példa van Franciaországban, sőt kifejezetten a nagytestű tokfélék számára Oroszországban létesítettek halzsilipet. Jelenleg Magyarországon is foglalkoznak ezzel a kérdéssel – áll a tárca tájékoztatójában.
Az ember már olyan mértékben beavatkozott a természetbe, hogy a viza visszatéréséhez mindenképpen szükség van emberi segítségre. A szakemberek szerint ugyanakkor ha a Duna védelmében tett erőfeszítések folytatódnak, van rá esély, hogy ismét önszabályozó módon szaporodhatnak és vándorolhatnak majd a Dunában és vízrendszerén.
