Élet-Stílus

A tévét ünneplik Veszprémben

A szakmai fórumok, közönségtalálkozók, filmbemutatók már péntek déltől zajlottak a kétnapos Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál programjai keretében a Veszprém Arénában, az ünnepélyes megnyitót azonban este tartották. Debreczenyi János (Fidesz), Veszprém polgármestere köszöntötte a Táncdalfesztivál Update című, esti gálaműsorra összegyűlt mintegy kétezer embert.

Ünnepeljük a televíziót és azon kiválóságait, akik formálják a személyiségünket, alakítanak bennünket – mondta a polgármester. Hozzátette: bízik abban, hogy egy olyan világot teremtünk közösen – televíziósok, politikusok -, amelyben érdemes élni.

A kilencedig alkalommal megrendezett Kamera Hungária fesztiválra 13+1 kategóriában összesen 284 pályamű érkezett; a kategóriák mindegyikében 5-6 pályamű versenyez, és egy 39 tagú zsűri választja ki a legjobbakat. A 91 versenyben maradt alkotás többek közt szórakoztató, oknyomozó, dokumentum, életrajzi, ismeretterjesztő, dramatikus és hír kategóriákban versenyez a Kamera Hungária díjért.

A fesztivál programját közönségtalálkozók is színesítik: pénteken este legalább kétezren voltak kíváncsiak a Táncdalfesztivál Update című műsorra, amellyel felidézték a hazai televíziós tehetségkutatás ősműsorát, ám napjaink tehetségkutató showműsoraiban felfedezett énekesek előadásában. Így például fellépett az első Megasztár tévéműsor győztese, Tóth Vera és testvére Tóth Gabi, továbbá Oláh Ibolya. Más ismert művészek is elénekelték az egykori táncdalfesztiválok egy-egy dalát, fellépett például Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Dolhai Attila, Falusi Mariann, Malek Andrea, Palya Bea és Tabáni István is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik