Élet-Stílus

Éjféltől kapható az iPhone 4

Az első pár száz darabos készlet tizennégy boltban lesz kapható.

Pénteken nulla órától a budapesti Aréna Pláza T-Pontjában kezdi értékesíteni a Magyar Telekom az iPhone 4-t – mondta Keszég Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: ezt követően, még aznap, országszerte további 14 boltban lesz kapható a készülék.

A készüléket nem adják majd olcsón a Domino csomagokkal, mindenféle hűségnyilatkozat nélkül, de szolgáltatófüggően – 185 990 forint a 16 GB-os iPhone 4 és 219 990 forintba kerül a 32 gigás változat.

Az előfizetéses variációk közül a legolcsóbb, a 30 ezer forintért a kisebb, 16 GB-os készülék két éves hűséggel, és a legnagyobb havidíjat jelentő, több GB-nyi adatforgalmat is magukba foglaló díjcsomagokkal. A 30 ezres árat követően a következő lépcső már 80 ezer forint, a legdrágább 186 ezer forintos kombináció pedig a 32 GB-os készülék, tarifahűség nélkül, 12 hónapos hűséggel.

Mivel az Apple céggel hamarosan lejár a T-Mobile kizárólagos forgalmazási szerződése, hamarosan a Vodafone és a Telenor kínálatában is megjelenik a készülék, amely akkor versenyképesebb árakat is jelenthet majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik