Élet-Stílus

Ribéry négy hetet pihen

A Hoffenheim elleni kedd esti bajnokin megsérülő francia szélső a klub közleménye alapján a vártnál kisebb mértékű sérülést szenvedett, de így is legalább négyhetes pihenőre kényszerül.

Franck Ribéry a Hoffenheim-Bayern bajnoki 63. percében két csellel tisztára játszotta magát, majd a rárontó Beck mellett is eltolva a labdát lőtt, aztán a földre rogyott. Müller a Haasról kipattanó labdát bevágta ugyan, ám ahogy rohant a csapattárshoz, látta, hogy baj van. Ribérynek ugyanis kifordult a bokája, és a gyepen maradt.

A müncheniek a legrosszabbtól tartottak – a meccs után Karl-Heinz Rummenigge elnök még a törés lehetőségét sem zárta ki – azonban a szerdai vizsgálatok kimutatták, hogy „csak” szalagzúzódásról van szó. Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt csapatorvos diagnózisa szerint az egyik szalag és az ízület is károsodott, de operációra nincs szükség.

A bajor klub honlapján közölte, hogy a nyári világbajnokság után lágyékműtéten áteső játékos jobb bokája nem szorul műtéti beavatkozásra, a rehabilitációja viszont hosszadalmas lesz.

Christian Nerlinger sportigazgató szerint a francia mintegy tíz napig gipszcsizmát visel majd, ezt követően további tíz napig speciális cipőben már mozoghat – de csak ezt követően kezdheti el az edzéseket. A Bayern orvosai úgy saccolják, hogy a játékos a Werder Bremen elleni október 27-i kupamérkőzésen térhet vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik